'Lorin' és Bálint 3. - "Hm, aó"
Egyetlen példányban készült lehallgatási jegyzőkönyvek egész sora került ki a Nemzetbiztonsági Hivataltól. Az Index birtokába került - több szakértő által is hitelesnek nevezett - titkos lehallgatási jelentésekben Magyar Bálint oktatási miniszter és a titkosszolgálat által megfigyelt Lorin fedőnevű nő beszélgetéseit rögzítették. Magyar többször "enyelgő hangnemben" beszél Lorinnal. A cikkből az is kiderül: a hölgy minisztériumtól való távozása után is díjazni akarta Magyar a szolgálatait.
Dátum: 2005-08-31 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:19.383262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyar Bálint oktatási miniszter és Calin Fabian, a Román Köztársaság nagykövete által aláírt oktatási megállapodás megkötése előtti napokban folytatott miniszteri telefonbeszélgetések jegyzőkönyvei kerültek ki a Nemzetbiztonsági Hivataltól. Az eredetileg egyetlen példányban készített jelentések szerint Magyar három beszélgetést is folytatott az időközben kémkedés gyanújába keveredett egykori minisztériumi munkatárssal, Szatmári Ildikóval.
Megszívattak minket
Az Index birtokába került, elvileg titkos és több szakértő által hitelesnek nevezett dokumentumok szerint a miniszter 2004. május 18-án egyszer, 19-én kétszer is felhívta mobilján a titkosszolgálat által megfigyelt és Lorin fedőnéven jelzett egykori kolleginát, aki a jegyzőkönyvek tanúsága szerint jelentős szerepet játszott a román-magyar oktatási szerződés előkészítésében.
Magyar a beszélgetésekben többször kitért arra, hogy nem ismeri a szerződést azon túl, hogy magyar-román vonatkozású. "Kell erről egyáltalán tudni valamit, erről a szerződésről?" - érdeklődik a Határon Túli Magyarok Hivatalához igazolt Lorintól, aki elmondja, hogy bár "szívattak minket", többszöri visszalépés után létrejött a megállapodás. A titkosszolgálat által megfigyelt Szatmári Ildikó közli Magyarral azt is, hogy nem a román miniszterrel, hanem a nagykövettel szignálják majd a 2004. május 20-i kétoldalú szerződést (lásd a cikk végi írást).
Nem szép, amit csinálsz
A Magyar Nemzet már a Szatmári-ügy kirobbanásakor írt arról, a titkosszolgálati jegyzőkönyvek bizonyítják azt is, hogy az egykori OM-munkatárs intim kapcsolatba került a kormány két tagjával is. A lehallgatott és az Index birtokába került telefonbeszélgetésekben konkrét szexuális utalások nem történtek. A miniszter és a nő kapcsolata azonban érezhetően bensőséges,
Magyar többször enyelgő hangnemben beszél Lorinnal.
A szerződéskötés előtti délután igyekszik rábeszélni korábbi beosztottját, hogy ne délre, hanem már reggel nyolcra jöjjön be a minisztériumba: "8-kor kéne megbeszélni... 8-kor kéne megbeszélni. Ezt a szerződést" (kérő hangsúllyal) "Hm, aó" - hangzik a magát "fanyalogva kérető" Lorin válasza.
"Tudod, hogy hol. Na." Az unszolás ellenére Lorin hallgat. "Ott leszek" - folytatja a jegyzőkönyv szerint Magyar. "Nem, nem, nem. Nem, nem, nem" - válaszolt Lorin. "Nem, nem, nem?" - nevet a lehallgatók szerint kényszeredetten Magyar, majd hozzáteszi: "olyan..., te ide figyelj, nem szép, amit csinálsz. Azért érezni a hangodon. Tegnap is, ma is."
Kellene egy bt.
Az oktatási tárca sajtóosztályán eleve megkérdőjelezték a romániai lapokban megjelent lehallgatási jegyzőkönyvek hitelességét, így nem akartak érdemben reagálni az iratokban foglaltakra sem. Az egyik dokumentum szerint Szatmári Ildikónak felmondása után még előkészített szerződése volt az oktatási tárcánál tanulmányírásra. A dokumentum szerint: "L. előkészített szerződéséről kiderült, hogy nincs rendben, mert személyi juttatásból lehetne L.-t tanulmányírásra felkérni M-éknél, azonban csak dologi juttatás van. Ez azt jelenti, hogy L.-nek kellene legyen egy bt.-je, mert csak így tudnának L.-lel elszámolni."
A jegyzőkönyvben a diskurzus folytatásaként Magyar Bálint azt javasolja Szatmárinak, hogy a magyar-román oktatási megállapodás aláírása után beszéljék meg a részleteket Anitával. (Anita ebben az esetben minden bizonnyal Hriczu Anitát, az oktatási miniszter kabinetfőnökét jelölheti.) Az OM viszont határozottan tagadja, hogy a hölgynek bármilyen szerződéses kapcsolata lett volna a tárcával azután, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalához távozott.
Az OM-nél az Index szerdai érdeklődésére elismételték azt a korábbi nyilatkozatukat, hogy Szatmári Ildikó, a tárca politikai államtitkárságán dolgozott, és sem az ott töltött egy év alatt, sem azóta nem közölte senki a minisztériummal, hogy a személye nemzetbiztonsági kockázatot hordozna. Korábban az OM sajtóosztályán az Index érdeklődésére azt mondták, Magyar Bálintnak csak szakmai kapcsolata volt Szatmári Ildikóval.
Esetlegesen felderítik
Az üggyel kapcsolatban az Index munkatársai keresték a Szatmári házaspárt is, de mobiltelefonjaikon nem voltak elérhetők. Szatmári Ildikó a kémügy kipattanása óta nem szólalt meg, férje viszont nyilatkozott a Népszavának: "Magyarországon letelepedett lakosként hiszek abban, hogy a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok kifogástalanul végzik a dolgukat, s nem kerülhet belső iratuk egy román laphoz. Amennyiben a Cotidianulban megjelent irat mégis valódi, bízom abban, hogy mielőbb felderítik az esetleges kémtörténetet."
Szatmári azt az Indexnek is többször tagadta, hogy ő, vagy felesége a román hírszerzésnek kémkedett volna. Az Index megkereste a nemzetbiztonság illetékeseit is az ügyben, az NBH azonban egyelőre nem reagáltak arra a kérdésre, hogy hogyan kerülhettek ki lehallgatási jegyzőkönyvek a hivataltól.
***
Megkötötték
Az oktatási miniszter és a román nagykövet által tavaly májusban megkötött egyezményről kiadott közlemény szerint az együttműködési megállapodás kölcsönösen lehetőséget nyújt számos ösztöndíjra. Többek között hungarológiai tanulmányok folytatására, teljes nappali tagozatos alapképzésre, ezen belül két román nemzetiségű magyar állampolgárságú hallgatónak tanulmányok folytatására Romániában, PhD- és kutatói ösztöndíjakra, nyári egyetemi programokon való részvételre, valamint harminc magyar nemzetiségű romániai pedagógus és harminc román nemzetiségű magyarországi pedagógus egy-két hetes tanulmányútjára. A megállapodás alapján lehetőség nyílik három román lektor fogadására az ELTE-n, a Szegedi Egyetemen és a Tessedik Sámuel Főiskolán, három magyar lektort pedig a Bukaresti Egyetemen, a Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen, és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen fogadnak.