Magyarországra látogat a japán császári pár
Akihito japán császár és hitvese, Micsiko hercegné júliusban körutat tesz Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában és Magyarországon - jelentette be kedden a japán kormány.
Dátum: 2002-02-12 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:19.621721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A császári pár július 6-án Prágába utazik, majd 9-én Varsóba vezet útjuk. Onnan 13-án Bécsben folytatódik a körút, és végül július 16-án érkeznek Budapestre, ahonnan 19-én utaznak haza.
Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő közleményében reményét fejezte ki, hogy e látogatások révén a szigetország baráti kapcsolatai a négy országgal tovább erősödnek.