A Debreceni Flharmonikus Zenekar évadnyitója
Négy bérletsorozat előadásain működik közre az új évadban a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Filharmónia Kht. - hangzott el a zenei együttes pénteki évadnyitó társulati ülésén.
Dátum: 2002-09-06 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:21.884002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mocsáriné Dobos Ilona megbízott igazgató elmondta, hogy a jubileumi szimfonikus bérlet hat, a Brahms-bérlet öt, az ifjúsági sorozat nyolc, s az Oratórium-bérlet öt előadásán játszik a zenekar.
Tájékoztatása szerint a Debreceni Egyetem művelődési irodájának szervezésében induló Universitas-sorozat keretében november 5-én a Debreceni Filharmonikus Zenekar Rézfúvós Együttese, február 25-én a Fafúvós Együttes, majd április 8-án a vonósok hangversenyét
hallhatják a zenekedvelők.
A debreceni filharmonikusok hétfőn - Jurij Szimonov vezényletével - fellépnek a Filharmónia 50. évfordulója alkalmából, a Magyar Állami Operaházban rendezendő hangversenyen, október 1-jén pedig a Zenei Világnap alkalmából adnak díszhangversenyt.
A Debreceni Rendezvénycsarnok ünnepélyes megnyitó rendezvényén is számítanak a zenekarra; a háromnapos programsorozat október 4-én kezdődik.
Az együttes az idén is készül a Debreceni Nagytemplomban tartandó, immár hagyományosnak számító újévi hangversenyekre.
Mocsáriné Dobos Ilona kiemelte, hogy a Debreceni Filharmonikus Zenekar március 31-i koncertjét 39 ország rádióállomása közvetíti.
A zenekar külföldi turnéiról még tartanak a tárgyalások; a tervek szerint az együttes Dél-Koreába, Németországba és Olaszországba látogat az új évadban.
Kollár Imre vezető karmester elmondta, hogy neves szólistákat és vendégkarmestereket sikerült megnyerniük, s Vajda János szerzői estje keretében két ősbemutatóra is készülnek.
A társulati ülésen elhangzott, hogy augusztus 22-én lezárult a zenekar igazgatói posztjára meghirdetett pályázat határideje. Mint ismertették, a tisztségre ketten pályáztak, a kinevezésről várhatóan szeptember közepén dönt a debreceni közgyűlés.
MTI