Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb hat főt hallgat meg a Gyurcsány-bizottság

Az Apró-Gyurcsány érdekkör gazdagodását vizsgáló bizottság szerdai ülésén újabb, hat fő meghallgatásáról döntött az elnök javaslatára. A listán szerepel az Altus Kft. vezérigazgatója Jagiellowicz Györgyné, az Aldo Kft. ügyvezetője Nacsáné Márki Róza, Medgyessy Péter, Erdős Ákos, Gyurcsány Ferenc és Suchman Tamás. Döntés született arról, beszerzik a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációjával kapcsolatos dokumentumokat az ÁPV Rt.-től.


Dátum: 2005-08-31 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:19.868049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter elmondta: a Gyurcsány-cégháló - amelybe ötvennégy cég tartozik - a megkérdezett minisztériumok mindegyikével kapcsolatban állt, részükre több, mint 350 millió forintnyi támogatási, és több, mint 450 millió forintnyi szerződéses összeget utalt összesen a tizennégy tárca.

- A fő kérdések között szerepel továbbá, hogy milyen forrásból származik Gyurcsány tavalyi száz, illetve tavalyelőtti 80 milliós gyarapodása és jogszerűek-e ezek a kifizetések - mondta az elnök, majd megtette javaslatát az újabb meghallgatásokra.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek