Sió László az oktatási tárca által elhallgatott tényekről
Az oktatási minisztérium következő évi költségvetése meglehetős aggodalmakra ad okot, mivel abban nincsen pénz a beígért pótlékokra és fejlesztésekre. A tárca ugyanakkor jövőre várhatóan 10 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat, mint az idén. Erről Sió László, a polgári kormány volt oktatási államtitkára beszélt sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-09-06 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:22.176758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az oktatási miniszter és politikai államtitkára folyamatosan eredményekről beszél, így döntően a pedagógus-bérek, a hallgatói normatíva emeléséről, de többet elárul a száz napról az, amiről hallgatnak - fogalmazott Sió László, a Fidesz oktatási tagozatának vezetője a minisztérium csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva az MTI-nek.
A volt oktatási államtitkár közlése szerint a tárca vezetői nem beszélnek arról: a hallgatói normatíva emelésével megemelték a kollégiumi díjakat is, illetve a pedagógus-béremeléssel együtt "kidobták az ablakon" a szakma által elfogadott pedagógus életpálya modellt. Hozzátette: ez a mostani emelésnél nemcsak nagyobb összeget juttatott volna a pedagógusoknak, de igazságosabban, a teljesítményhez jobban igazodva emelte volna a jövedelmeket.
Sió László szavai szerint a tárcánál, úgy tűnik, bevett gyakorlattá vált, hogy mást mond a miniszter, mint ami a jogszabályban áll: így történhetett meg, hogy miközben hatályos rendelkezés szabályozta a tanév rendjét, Magyar Bálint minden fórumon ettől eltérő időpontról tájékoztatta a pedagógusokat.
- Hallgatnak arról is, hogy a következő oktatási költségvetés meglehetős aggodalmakra ad okot, hiszen kiszivárgott számok szerint nemhogy a beígért pótlékokra és fejlesztésekre nem lesz pénz, de azt a támogatást sem kapja meg a tárca, amit idén. A minisztérium jövőre várhatóan 10 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat, mint 2002-ben - mondta a fideszes politikus.
Sió László összegzése szerint azokat a javaslatokat, amelyeket megígértek a választási kampány során - például ingyen tankönyv - sorra nem teljesítik, ellenben úgy tűnik, visszakanyarodnak az 1998 előtti szlogenekhez, a hallgatói létszám csökkentéséhez, vagy az
iskolaszerkezeti tantervi vitákhoz.
- Számos jel mutat arra, hogy a száz nap alatt a legtöbb fejlesztési programot sikerült lefékezniük, veszélyben a Comenius-program, a mérés-értékelés programja, az érettségi reformja, a felsőoktatási beruházások, a felvételi megújítása, a kreditrendszer bevezetése - tette hozzá.
MTI-fidesz.hu