Gdanskban aláírták az Európai Szolidaritás Központ alapító okiratát
Gdanskban ünnepélyesen aláírták szerdán este a Szolidaritás Európai Központja alapító okiratát, és ezzel véget értek az egykori kommunista országok első független szakszervezete létrejöttének 25. évfordulójával kapcsolatos lengyelországi központi hivatalos ünnepségek.
Dátum: 2005-08-31 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:23.704121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A központ létrehozása céljából külön alapítvány alakult, mert a Szolidaritás üzenetét, mely az ötletadók szerint oly fontos Európa és az egész világ számára, ezen a módon akarják intézményessé tenni. A Szolidaritás Központ Alapítvány elgondolása szerint a központ a Gdanski Hajógyár területén és közvetlen környékén fog működni, a történelmi helyszínek - a legendás 2. kapu, ahol az ülősztrájkot folytató munkások szeretteikkel találkoztak, vagy az a terem, ahol az 1980. augusztus 31-i megállapodásokat aláírták és a hajógyári munkások emlékműve - mellett levéltárat, kiállítást is magában foglal majd. A központ felépítésére nemzetközi pályázatot írnak ki, melynek eredményét 2006 végéig hirdetik majd ki, és a beruházást 2010-ig szándékoznak tető alá hozni.
Az alapító okirat aláírása előtt elhangzott beszédében Lech Walesa volt lengyel államfő, a Szolidaritás első elnöke hangsúlyozta, hogy szükség van egy olyan helyre, ahol emlékezni lehet azokra, akik a kommunista rendszer feletti történelmi győzelmet aratták. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke megköszönte a Szolidaritásnak mindazt, amit az európai szabadságért tett. "Meg kell találnunk annak módját, hogy ahogyan a Szolidaritás 1980-ban, úgy mi is ma reményt adjunk a fiataloknak" - mondta, hozzátéve: "Nincs szabadság szolidaritás nélkül, nincs Európa szabadság és szolidaritás nélkül!"
Marek Belka lengyel miniszterelnök beszédében arra tette a hangsúlyt, hogy tovább kell menni azon az úton, mely 1980-ban Gdanskban kezdődött, és külön megemlítette, hogy ezen az úton el kell jutni Minszkbe is.
Az alapító okiratot az egykori legendás nagy tollra emlékeztető íróeszközzel, mellyel az 1980-as augusztusi megállapodásokat írta alá, elsőként Walesa látta el kézjegyével, majd őt követték a jelen lévő államfők, miniszterelnökök, köztük Sólyom László. Aláírta az okiratot Barroso, John Prescott brit miniszterelnök-helyettes és Stanislaw Dziwisz krakkói bíboros érsek, XVI. Benedek pápa személyes küldöttje is.
Az aláírási aktust követően a díszvendégek megkoszorúzták a Gdanski Hajógyár 2. kapuját. A hivatalos ünnepséget követően emlékkoncert kezdődött a hajógyár előtti Szolidaritás téren, ahol a hajógyári munkások emlékműve magasodik.
MTI -fideszfrakcio.hu