Brüsszel sürgeti Ciprus Törökország általi elismerését
Szinte bizonyosan megkezdi Törökország a csatlakozási tárgyalásokat október 3-án az Európai Unióval, ugyanakkor Brüsszel várhatóan nyilatkozatban sürgeti Ankarát arra, hogy ismerje el az unióhoz tartozó független országként a ma még részben megszállása alatt tartott Ciprust - derült ki a 25 EU-tagállam brüsszeli állandó képviseleteit vezető nagykövetek szerdai találkozóját követően.
Dátum: 2005-08-31 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:24.040234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A török csatlakozás kérdése a nyári szünet utáni uniós aktuálpolitika legfontosabb témája lett, miután már csupán néhány hét van hátra a tárgyalások még tavaly decemberben kitűzött időpontjáig, illetve több uniós tagországban - mindenekelőtt a kevesebb mint 3 hét múlva választó Németországban - vezető kampánytémává vált.
Az Európai Bizottság az elmúlt hetekben már többször értésre adta, hogy értékelése szerint Törökország lényegében teljesítette azokat a feltételeket, amelyeket ahhoz szabtak, hogy a tárgyalások megindulhassanak. A török parlament ugyanis tavasszal és nyár elején jóváhagyott egy sor olyan reformot az ország jogrendszerében, amelyeket az EU szükségesnek látott kidolgozni még október előtt. Aláírta Ankara azt a jegyzőkönyvet is, amely kiterjeszti az unióval régen létrehozott vámunióját a tíz új tagra, köztük Ciprusra is: míg azonban ezt az aktust több EU-tagországban a sziget de facto elismerésének tekintették, Ankara a jegyzőkönyvhöz csatolt különnyilatkozatban tagadta ezt.
Mint elnökségi forrásból értésre adták, a nagykövetek szokásos brüsszeli ülésén - amely ezúttal a külügyminiszterek csütörtökön kezdődő walesi informális találkozóját előzte meg - a különnyilatkozat miatt határoztak úgy, hogy arra az uniónak az elismerés sürgetésével válaszolnia kell. A tárgyaláskezdést ugyanakkor a nyilatkozat nem befolyásolja, mert a dokumentumnak jogászok értékelése szerint csak politikai jelentősége van, nem pedig jogi.
Németországban a vezető pártok véleménye nyíltan megoszlik arról, újra kell-e gondolni Törökország EU-hoz fűződő státusának kérdését. A nyári nyilatkozat emellett a francia vezetést is kritikusabbá tette Ankarával szemben, különösképpen azután, hogy május végén a francia lakosság - nem utolsósorban a török EU-csatlakozás perspektívája miatt - elutasította az uniós alkotmányt.
Abdullah Gül török külügyminiszter a Turkish Daily News című napilapban szerdán megjelent nyilatkozatában tisztességtelennek és jogtalannak nevezte azt a javaslatot, amelynek keretében a teljes jogú EU-tagság helyett különleges partneri viszonyt ajánlanának Ankarának. Egy ilyen felvetés megbénítaná Ankara jövőbeni kapcsolatait az európai huszonötökkel - hangoztatta.
Az EU ugyanakkor azt is többször világosan értésre adta: a tárgyalások megkezdése nem jelenti azt, hogy azok belátható időn belül be is fejeződnek a török csatlakozás jóváhagyásával. Törökország maga sem számol 2015-nél korábbi időponttal a tárgyalások lezárását illetően.
MTI - fideszfrakcio.hu