Mindenkit evakuálnak New Orleansból
Texasba viszik a New Orleans-i Superdome stadionban menedéket lelt több mint tízezer embert. A hatóságok a súlyosbodó árvízhelyzet miatt elhatározták az egész város kiürítését, az ott rekedt mintegy százezer ember evakuálását, amit szerdán a stadion kiürítésével már meg is kezdtek.
Dátum: 2005-08-31 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:25.644838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Superdome lakóit ötszáz busz viszi New Orleansból az 560 kilométerre levő Houstonba, ahol az év végéig, de szükség esetén tovább is hatalmas méretű fedett baseballstadion, az Astrodome nyújt nekik hajlékot Rick Perry texasi kormányzó szerdai bejelentése szerint.
MTI -fideszfrakcio.hu