Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush: az amerikai történelem egyik legnagyobb katasztrófáját okozta a Katrina

Az amerikai történelem egyik legnagyobb nemzeti katasztrófájának nevezte George W. Bush elnök a Katrina hurrikán pusztítását, miután megszemlélte a vízzel elárasztott New Orleanst és környékét. Évekig fog tartani, amíg a Mexikói-öböl partvidéke kiheveri a szörnyű csapást figyelmeztetett az elnök, s felhívta rá a figyelmet, hogy a hurrikán pusztítását az egész ország meg fogja érezni.


Dátum: 2005-09-01 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:28.221060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Polgárainknak meg kell érteniük, hogy ez a vihar visszavetette benzintermelő és szétosztó kapacitásunkat - mondta. Bush közölte, hogy buszok indultak el New Orleansbe, kimenekíteni a megrongálódott fedett stadionba, a Superdome-ba menekült embereket, akiket a texasi Houston ugyancsak fedett stadionjába, az Astrodome-ba szállítanak át. Orvoscsapatok és mentőosztagok kezdték meg a munkát, s az amerikai parti őrség már eddig csaknem kétezer embert menekített ki New Orleansből.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek