Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már Horn Gyula is védi az egyházakat Göncz Kingától

Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter személyes véleménye és nem az MSZP álláspontja, hogy a vatikáni megállapodás felülvizsgálatára van szükség - közölte Horn Gyula volt miniszterelnök csütörtökön egy reggeli televíziós műsorban.


Dátum: 2005-09-01 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:29.909992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ezt személyes véleménynek tekintem, ami nem a párt, vagy nem az MSZP kormányának a pozíciója, én azzal nem tudnék egyet érteni" - mondta Horn Gyula a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arra az újságírói kérdésre reagálva, hogy mit szól ahhoz, hogy a jelenlegi kormány esélyegyenlőségi minisztere azt javasolta, hogy vizsgálják felül a vatikáni megállapodást, mert az előnytelen az állami, önkormányzati szervek számára és túlságosan előnyös az egyházi szociális intézményeknek.

Göncz Kinga július 7-én levelet írt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, jelezve, hogy nem kívánatos folyamat az egyházi szociális intézmények további térnyerése és ezért újra kellene tárgyalni a Magyarország és Vatikán között 1997 júniusban kötött szerződést. A megállapodás mintául szolgált a többi egyházra is kiterjedő egyház-finanszírozási törvény megalkotásához.

"Pont az az értelme ennek az egyezménynek, hogy az egyházi intézményeket, azok gazdálkodását, pénzügyi lehetőségeit a világi intézmények szintjére emeli" - magyarázta a vatikáni megállapodást annak idején aláíró egykori miniszterelnök. Horn Gyula szerint, semmiképpen nem szabad olyan "vonalat vinni", amely meggyengítené az egyház szociális, karitatív tevékenységét.

Az viszont a volt miniszterelnök szerint "jogos", hogy egy kormány megvizsgálja, hogy az egyházak ésszerűen használják-e fel az állam által kapott támogatást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek