Kinek az érdekét szolgálja a soproni Állami Szanatórium önkormányzati tulajdonba vétele?
A soproni Állami Szanatórium önkormányzati tulajdonba vételét és működtetésének szándékát nyilvánította ki a soproni augusztus 26-i rendkívüli közgyűlésen a soproni szocialista-szabaddemokrata városvezetés. A Fidesz helyi frakciója attól tart, hogy az önkéntes feladat átvétele a soproni MSZP-SZDSZ koalíciónak egy olyan átmeneti döntése, amely a későbbiekben "a magántőke bevonását", illetve a szanatórium működési privatizációját, azaz "Sopron egészségügyének a kiárusítását" készíti elő.
Dátum: 2005-09-01 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:30.250809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sopronban a múlt heti rendkívüli közgyűlésen hozott döntés szerint az MSZP-SZDSZ-es városvezetés kinyilvánította: átvenné a soproni Állami Szanatórium tulajdoni jogát és működtetését. Ez egy "újabb önfejűen meghozott, gyakorlatilag teljesen előkészítetlen döntés? - jelentette ki Abdai Géza, a Fidesz helyi frakcióvezetője, tegnapi, Sopronban tartott sajtótájékoztatón. Abdai rámutatott: az intézmény tényleges állapota nem ismert, a döntést nem előzte meg alapos felmérés, hatásvizsgálat, és a kérdésről társadalmi párbeszéd sem folyt.
Ezért a Fidesz-frakció az előkészítetlen és a város további eladósodását növelő, kockázatos döntés ellen szavazott, annál is inkább, mert a soproni szocialista-szabaddemokrata városvezető koalíció az eltelt 3 év alatt megtízszerezte a város adósságát, ami év végére elérheti az 5 milliárd forintot.
Abdai Géza rámutatott: a tervezett átvétellel a szanatórium jövőjét is veszélyeztetheti, ugyanis a közgyűlésen "privatizációs szándékok is napvilágra kerültek".
Dr. Molnár Ágnes, a soproni önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának elnöke elmondta: a Fidesz az állami szanatórium, illetve a balfi szanatórium önkormányzati tulajdonba vételét nem támogatta, mert "azzal szemben, amit a soproni városvezetés állít". Sopron a szanatóriummal nem vagyont kap, hanem egy állami, egyébként óriási és egyben önkéntes feladatot vállal magára.
Dr. Molnár Ágnes figyelmeztetett arra: az 50 éves intézmény - az állami szanatórium, illetve a balfi szanatórium - egy 5 milliárdos rekonstrukció előtt áll. Ez szintén az eladósodott Sopron város költségvetését terhelő feladatot jelentene. Az önkormányzati képviselő kitért arra, hogy az előterjesztés tárgyalása során, egyéb, a soproni egészségügy jövőjét is meghatározó kérdések is előkerültek. A városvezetés ugyanis kinyilvánította, hogy az átvételt követően a magántőkének a bevonását sem tartja elképzelhetetlennek.
Ezért, Dr. Molnár Ágnes úgy véli: az állami szanatórium önkormányzati működésbe való átvétele egy, Sopron egészségügyének privatizációját előkészítő átmeneti lépés.
Határozottan kijelentette: A Fidesz Sopronban semmilyen, az egészségügyet érintő privatizációval nem ért egyet, éppúgy, mint a soproni lakosság sem, amely a december 5-i népszavazáson elutasította az egészségügy privatizációjának minden formáját.
Ezért a Fidesz azt javasolja a soproni városvezetésnek, hogy folytassanak lobbitevékenységet az intézmény rekonstrukciójához szükséges 20-25 milliárd forint előteremtésére - úgy amint azt Szájer József a soproni Erzsébet-kórház érdekében a kilencvenes években tette -, és a szanatórium maradjon állami tulajdonban.
Forrás: fidesz.sopron.hu