Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szövetség az Egriekért Mozgalom polgári párbeszéde

A Fidesz, az MDF, az MKDSZ, az Egri Lokálpatrióta Egylet, az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma, valamint a Fidelitas által létrehozott Szövetség az Egriekért Mozgalom (SZE), a város lakóival folytatott párbeszéd keretében kívánja kialakítani önkormányzati választási programját. Ezt Löffler Erzsébet az SZE polgármester-jelöltje jelentette be pénteki, Egerben megtartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-09-06 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:22.802553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta, a párbeszéd keretében az elkövetkezendő napokban levélben kérik fel a hevesi megyeszékhely lakóit arra, hogy tegyék meg javaslataikat a polgári politikai erőket tömörítő mozgalom "Egy élhetőbb városért" elnevezésű programjának kialakításához. Elképzeléseiket ismertetve hangsúlyozta: a program középpontjában a munkahelyteremtésnek kell szerepelnie, annak érdekében, hogy a város fiatalsága Egerben találja meg a boldogulás lehetőségét, és ne vándoroljon el jobb életesélyek reményében.

- Ehhez kapcsolódóan meg kell teremteni számukra a szórakozás, a művelődés és a tanulás minél kiterjedtebb lehetőségét is - tette hozzá. Arról is szólt, hogy szándékaik szerint az eddiginél méltóbb gondoskodást kívánnak nyújtani az egri idősek számára, olyat, amelyet egy átdolgozott élet után megérdemelnek. Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, az SZE egyéni képviselő-jelöltje a sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy az elmúlt négy esztendőben a város szocialista vezetése elmulasztotta a dialógust a különböző társadalmi csoportokkal.

- Ezért van égető szükség a párbeszédre, amit felvállal az polgári értékrendű szervezeteket tömörítő mozgalom - mondta a politikus. A sajtótájékoztatón azt is közölték, hogy a SZE jelöltjei a település mind a 15 egyéni választókörzetében összegyűjtötték az induláshoz szükséges számú ajánlószelvényt.

A polgármesteri cím elnyeréséért az SZDSZ és az MSZP támogatásával a párton kívüli Nagy Imre, a város jelenlegi első embere, a parlament szocialista frakciójának tagja indul, illetve önálló polgármester jelöltet állított még a MIÉP és a Munkáspárt.

MTI

Kapcsolódó elemek