Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pedagógusok Szakszervezete: hét lépésre tíz pont

Tíz pontot ad a kormány közoktatást érintő hét lépésére a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - közölte Varga László, a PSZ elnöke csütörtökön Budapesten. A nyilvánosságra hozott hét pontból eddigi ismereteik szerint nincs olyan, amit ne tudnának támogatni, de ugyanakkor nincs olyan, amiről ne kellene további egyeztetéseket folytatni - mondta sajtótájékoztatón Varga László.


Dátum: 2005-09-01 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:31.521600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a PSZ elengedhetetlennek tartja a végrehajtáshoz szükséges költségvetési, szakmai feltételek meglétét, a végrehajtás ellenőrzésének eszközeit.

Az elnök a hét lépésből kiemelte az esélyteremtés feltételeinek javítását, a kistelepülések, kistérségek iskolarendszerének és szabályozott fejlesztését, a pedagógus-foglalkoztatási gondok megoldását segítő korengedményes nyugdíj kiterjesztését, a prémiumévek program kedvezőbbé tételét.

A közoktatásnak ugyanakkor változatlanul gondja marad a finanszírozás, s a béreken is változatlanul van mit javítani - fűzte hozzá.

A PSZ szerint feltétlenül el kell érni, hogy a szeptember 1-től 4,5 százalékkal megemelt közalkalmazotti béreket időben kifizessék, s megengedhetetlen az a késlekedés, ami esetenként a januári béremeléskor történt. Az érdekvédők ezért felszólítják a munkáltatókat, fenntartókat, hogy az átsorolásokat időben juttassák el a bérszámfejtőkhöz.

Varga László a 13.havi illetmény kapcsán kiemelte: az nem szűnt meg, csak átalakult, de a közalkalmazottak 2004-re vonatkozóan egyhavi bért elveszítettek. Ez visszajár - szögezte le, hozzátéve: visszaadhatja úgy a kormány, hogy bevezet egy tizennegyedik havi, évről-évre szakaszosan növekvő keresetelemet.

A szakszervezet 2006-ra elvárja, hogy az adóreform kedvező hatásával együtt a béremelés ne csak ellensúlyozza az inflációt, hanem reálérték növekedést is eredményezzen. Ennek mértékéről tárgyalni kívánnak a kormánnyal - mondta az érdekvédő, aki elhibázottnak tartotta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által megfogalmazott több mint 10 százalékos követelést. Varga László szükségesnek tartotta a pótlékok érzékelhető mértékű növelését is, de nem az alapilletmények rovására.

Varga László szólt arról is, hogy támogatják a Btk. módosítását, miszerint aki az érettségi vizsgák rendjét megzavarja bűncselekményt követ el és büntethető legyen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek