Milyen érdekeket szolgál a Balaton lecsapolása?
Megjósolhatatlan, hogy milyen lesz a jövő év klímája itt a Kárpát-medencében. Amennyiben újra csapadékos idő köszönt ránk, még mindig egyszerűbb leereszteni a vizet, mint vízutánpótláson gondolkodni, "esőért imádkozni". Véleményünk szerint kizárólag akkor szabad csökkenteni a Balaton vízszintjét, ha már valóban veszélyezteti a tóparti településeket. Erről ma szó sincs - írja közleményében Illés Zoltán.
Dátum: 2005-09-01 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:33.069639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Felszólítjuk a környezetvédelmi minisztert, hogy ne nyissa meg ma délután a Sió-csatornát lezáró zsilipet a Balatonnál! Kérjük Persányi Miklóst, gondolja át újra a döntését! A tó vízminőségének garanciája a magas vízállás. A korábbi években éppen a leeresztések miatt volt kevésbé tiszta a Balaton. Megjósolhatatlan, hogy milyen lesz a jövő év klímája itt a Kárpát-medencében. Amennyiben újra csapadékos idő köszönt ránk, még mindig egyszerűbb leereszteni a vizet, mint vízutánpótláson gondolkodni, "esőért imádkozni". Véleményünk szerint kizárólag akkor szabad csökkenteni a Balaton vízszintjét, ha már valóban veszélyezteti a tóparti településeket. Erről ma szó sincs.
Kérdésünk: milyen érdekeket szolgál a tó lecsapolása? A turizmusét és a természetvédelemét biztosan nem. Jó lehet esetleg azoknak, akik régóta szeretnének egy hajót feljuttatni a Sió-csatornán a Balatonhoz. Szolgálhatja ingatlanspekulánsok érdekét, akik újabb házsorokat építenének a szárazra került területekre. Mi azonban azt szeretnénk ha még sokáig örülhetnénk a szép, tiszta, vízben és élővilágában gazdag Balatonnak!
2005.szeptember 01.
Illés Zoltán
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport