A Fidesz a hétfőn tesz javaslatot a negyedik alkotmánybíró személyére
Hibáztam, amikor nem tájékoztattam a négypárti tárgyalásokon résztvevő Répássy Róbertet, hogy a volt alkotmánybíró nem vállalja a jelölést - mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője Lábady Tamás alkotmánybíróvá történő jelölésével, illetve visszalépésével kapcsolatban tartott hétfői sajtóbeszélgetésen.
Dátum: 2005-09-01 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:37.653855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áder János elmondta: ő maga kérte fel Lábady Tamást még júniusban, hogy vállalja a jelölést. A volt alkotmánybíró először igent mondott, majd néhány hét után a korábbi ígérete ellenére tudatta a frakcióvezetővel, hogy mégsem tudja vállalni a jelölést.
Áder János akkor azt kérte a volt alkotmánybírótól, hogy fontolja meg a döntését, elmondva azokat azérveket, amiket ma is legitimnek tart:
- Kiváló szakembernek tartom Lábady Tamást, kiváló alkotmánybíró volt, az Alkotmánybíróság tekintélyének megalapozását jelentő döntések meghozatalában kezdetektől részt vett. Gyakorló jogász, aki nem véletlenül vezeti most a Pécsi Ítélőtáblát - mondta Áder János.
- A hibát én követtem, ugyanis arról Répássy Róbertet tájékoztattam, hogy Lábady Tamás június közepén igent mondott, de a nemről elmulasztottam tájékoztatni - tette hozzá a frakcióvezető.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy képviselőtársa jóhiszeműen javasolta a négypárti tárgyaláson a volt alkotmánybírót. Hozzátette: ő mindvégig bízott abban, hogy meg tudta győzni Lábady Tamást.
A Fidesz a hétfői négypárti megbeszélésen javaslatot tesz a negyedik alkotmánybíró személyére.
A jelölttel, aki még nem volt az alkotmánybíróság tagja, egyeztettek, és igent mondott - fogalmazott a poltikus.
fideszfrakcio.hu