Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több ezren haltak meg a Katrina pusztítása következtében

Több ezren vesztették életüket New Orleansban és a Mexikói-öböl partvidékén a Katrina hurrikán pusztítása következtében - jelentette ki egy louisianai szenátor csütörtökön sajtóértekezleten.


Dátum: 2005-09-01 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:38.888955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Úgy tudjuk, hogy több ezer halott van" - mondta Mary Landrieu demokrata szenátor Baton Rouge-ban.

Felfüggesztették a katasztrófa túlélőinek elszállítását New Orleansból, miután az evakuálásban részt vevő egyik katonai helikoptert lövés érte a Superdome sportcsarnoknál, ahol sok ezer túlélő gyűlt össze, és vár az elszállításra egyre romló körülmények között - mondta el egy helyi illetékes Texasban. A "dzsessz városában" kaotikus állapotok lettek úrrá, a rendőrség elsősorban a fosztogatásokat és más törvénytelenségeket igyekszik megfékezni.

George Bush amerikai elnök pénteken az érintett térségbe utazik - jelentette be csütörtökön az elnöki hivatal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek