Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatja beszlant az orosz külügy

Az orosz külügyminisztérium a továbbiakban is támogatja Beszlant és az egy évvel ezelőtti túszdráma szenvedőit - jelentette ki Szergej Lavrov, a tárca vezetője csütörtökön Moszkvában.


Dátum: 2005-09-01 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:40.125044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egy esztendeje kezdődött iskolatragédia évfordulóján rendezett megemlékezésen az orosz diplomácia feje rámutatott: Moszkva kiemelt helyen kezeli az észak-kaukázusi térség gazdasági fejlesztését, és ezen belül is különös figyelmet fordít Beszlanra. "Beszlan nem csak egyszerű jelkép, hanem olyan város is, amelynek szeretnénk látni a felemelkedését, a beszlaniakra pedig úgy kívánunk tekinteni, mint olyan emberekre, akik szabadon élnek, és nem fenyegeti őket veszély. Az orosz külügyminiszter kifejtette: a gonosszal fel kell venni a harcot, és ennek a küzdelemnek gyökerestől kell kiirtania azokat a körülményeket, amelyek lehetőséget adnak a terrorcselekmények elkövetésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek