Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megbukott a kormány költségvetési politikája

Megbukott a kormány költségvetési politikája, amit az Állami Számvevőszéknek a 2004-es zárszámadásról készített jelentése is alátámaszt - mondta Tállai András, a Fidesz szakpolitikusa pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-09-02 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:49.015623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ÁSZ megállapításai nem csak azt jelentik, hogy a 2004-es költségvetést felelőtlenül tervezték, de azt is, hogy a kormány egész költségvetési politikája megbukott - mutatott rá Tállai András.

Előrelátható, hogy a 2006-os költségvetésben megfogalmazott célokra nem lesz pénz, hiszen a büdzsét megterhelik a 2004-es és a 2005-ös kötelezettségvállalások, ami hatással lesz az ország gazdasági működésére, tette hozzá.

Az ÁSZ jelentés kifogásokat emelt a közvagyon eladása kapcsán, megállapította, hogy példátlan volt a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja, ahol a második fordulóban 700 millió forinttal kevesebb lett az ár, és személyi felelősségre vonást is javasolt az ügyben - hívta fel a figyelmet a politikus, majd emlékeztetett arra is, hogy a kormány 2004-ben 140 milliárdos veszteséget okozott az államnak a MOL-részvények értékesítésekor.

Tállai András elmondta azt is, hogy az ÁSZ jelentése kitér a költségvetési hiány alultervezésére, az államadósság kilenc százalékos növekedésére, valamint megállapítja, hogy az áfa visszatartása indokolatlanul, és az adózás rendjéről szóló törvényekkel nem kompetens módon zajlott.

Az ÁSZ szintén példátlannak és tarthatatlannak vélte a maradványképzésről szóló kormányzati döntést, valamint kiderült az is, hogy 2004-ben Magyarország a költségvetési és pénzforgalmi adatokat tekintve 27 milliárd forinttal többet fizetett be az uniós kasszába, mint amennyit kapott - fogalmazott a politikus.

A 2006-os költségvetés vágyálom, nem véletlen Gyurcsány Ferenc tegnapi kijelentése sem, miszerint: az ország költségvetése szándékokból, és nem számokból áll - jegyezte meg a politikus.

A Fidesznek lényegében mindenben igaza volt a 2004-es költségvetés vitájában, amikor tervezetlenségről, a nem tartható hiányról és az államadósság növekedéséről beszélt, mondta a politikus. Ezt az ÁSZ jelentése is alátámasztja, tette hozzá.

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy nézzen szembe a valós folyamatokkal és ne bagatellizálja el a problémákat - mondta Tállai András.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek