Ügyködés a múlttal

A volt kormánytagok állambiztonsági múltját feltáró parlamenti bizottság "méltó" társa az egykori pártállami titkosszolgálatnak. Sárossy László volt MDF-es államtitkárnak e testület "jóvoltából" másodszor is el kellett szenvednie azt a meghurcoltatást, amit egyetemistaként átélt.

Dátum: 2002-09-06 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:24.779389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Heti Válasz interjúja, 2002. 09. 06.

Egy kormánypárti politikus az állambiztonsági kapcsolatokat ellenőrző testület tagjaként sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy ön együttműködött-e a kádári titkosrendőrséggel.

Egy "baráti" újságtól nemrég felhívott egy újságíró, és úgy fogalmazta meg kérdését: "tagadom-e" a velem kapcsolatban felmerült állításokat. Én a kérdést is visszautasítottam, mert természetesen semmit nem "tagadok". Hanem a legpontosabban elmondom, és elmondtam a Történeti Hivatalban létrejött megbeszélésen Mécs Imrének is, hogyan zaklatott az akkori titkosrendőrség 1966 és 1969 között. Erről egyébként már a kilencvenes évek elején többször nyilatkoztam, újságírói kérdés nélkül is jelezve, hogy a pártállamban a rendőrség évekig a nyakamra járt. Még 1966-ban, amikor "egyetemi autonómia tombolt" egész Magyarországon, egy februári napon a Veszprémi Egyetem kollégiumának ötödik emeleti, 505-ös szobájába reggel ötkor három rendőr berontott, majd magával vitt a városi kapitányságra. Ez a találkozó egy kicsit hosszúra sikeredett, mert este fél kilenc körül engedtek el. Tulajdonképpen vádlottként hallgattak ki. A vádpontok "súlyosak" voltak. Elsőként egy barátomnak írt levelet lobogtattak. Úgy látszik, a postás elvétette a címet, és odakerült hozzájuk. Ebben a levélben "rendszerellenes kijelentéseket" fogalmaztam meg. Azonkívül leírtam, hogy egy ismerősünk Jugoszlávián keresztül hogyan szökött át Ausztriába. Ezt mint egy disszidálási terv részét lobogtatták meg. Emellett a legidősebb bátyám 1956-ban Dániába menekült, ahogy ők mondták: "disszidált". Hála istennek, mert most a 301-es parcellában látogathatnám őt, így viszont ma is él Koppenhágában. Apróbb vádként hangzott el, hogy értelmiségi szülők gyermeke vagyok. Ráadásul a két fiatalabb bátyám is a ferenceseknél érettségizett, és én is jártam oda, tehát adódott a klerikális háttér. Ezek voltak a "vádak". Ezen folyt ott a diskurzus az akkori leosztásban. S mert a Mécs-féle bizottság a tényeket és a körülményeket is vizsgálja, a körülményekhez odasorolnám: 1966-ban a Veszprém megyei első titkárt Papp János elvtársnak hívták, talán akkorra már megszáradt a tinta azon a levélen, amelyben korábban Brusznyai tanár úrnak komoly büntetést, értsd: halált követelt. Valóban, ezen a hosszúra sikeredett beszélgetésen két-három alkalommal is szóba hozták, hogy nekem valamit alá kellene írni. És én közöltem, hogy nem írom alá. Nem is írtam alá semmit. A Történeti Hivatalban sincs Sárossy László által aláírt beszervezési nyilatkozat. A beszélgetésben természetesen voltak "kedves, jóindulatú" résztvevők: "László, nincs semmi baj. Ne féljen!" Mert ők azért váltották egymást, hiszen reggel öttől este fél kilencig elég hosszú az idő. És időnként jött a brutális: "Szétverem a pofádat! A bátyáidat kirúgatom az egyetemről!" Talán Mécs Imre ilyesmire is emlékezhet, hiszen ő is volt hasonló helyzetben. Úgy engedtek el este, hogy "Vegye tudomásul, Sárossy, maga a rendőrség megfigyelése alá lett helyezve, és amikor szólunk, maga köteles megjelenni!" Ez a Történeti Hivatalban lévő "beszervezési kartonon" úgy szerepel, hogy "Fenyegetéssel, zsarolással kényszerítettük az együttműködésre."

Recsken akkorra már benőtte a fű a bunkerfogdát...

Az "együttműködés" különösen érdekes kifejezés, mert hát magam ezt nem úgy képzelném el, hogy amikor a kollégium hangosbeszélőjén bemondják, hogy "Sárossy Lászlót várják a portánál", akkor én az ötödik emeletről lemegyek, és ott vár a rendőr százados. Vagy amikor a városban váratlanul mellém áll egy autó, kinyitják, és azt mondják: "Sárossy, üljön be!" Lehet, hogy "együttműködésnek" tűnik, hogy beültem abba a kocsiba, de szeretném tudni, hogy ki nem ült volna be abban a helyzetben.

Próbált-e megszabadulni a zaklatástól?

Otthagytam az egyetemet. Megbuktam azzal a szándékkal, hogy megszabaduljak ettől a folyamatos vegzálástól. Naivul azt reméltem, hogy Pest nagyobb hely, itt el lehet vegyülni. De nem. Utánam jöttek. Mégpedig oly módon, hogy kaptam egy szabályos idézést: jelenjek meg a III. kerületi Tímár utcai kapitányságon. "Együttműködtem", mert elmentem az idézésre. Hozzáteszem, hogy ezeken a rendőrségi kihallgatásokon, mert ez mindig kihallgatás szintjén zajlott, nem arról szólt a történet, hogy feladatot kaptam volna. Hanem engem faggattak, kihallgattak, és utána elém tettek egy papírt, hogy "Ezt írja le, Sárossy!" Az úgynevezett munkadosszié az ilyen a papírokból áll. Nagyon örülnék, ha nyilvánosságra kerülnének. Bárki elolvashatná, hogy senkiről soha semmit ezekben az úgynevezett jelentésekben nem írtam. A hivatalos feljegyzés ezeken a papírokon kivétel nélkül az, hogy "Operatív intézkedést nem igényel, semmitmondó."

Kérte valaha ezeket a papírokat a Történeti Hivataltól?

A Mécs-bizottság kellett ahhoz, hogy ezekbe egyáltalán betekinthessek. Ha saját kezdeményezésre mentem volna, a "beszervezési" kartonomat megmutatták volna, de a munkadossziét nem. Most kértem ki a rólam szóló anyagokat.

Államtitkársága előtt átvilágították?

Még 1990-ben, amikor Antall József miniszterelnök úr felkért a földművelésügyi tárca politikai államtitkári tisztjére, elmondtam neki az 1966 és 1969 közötti vegzatúrámat. Körülbelül két hét múlva közölte, hogy ne foglalkozzam ezzel: semmi olyat nem tettem, amit szégyellni kellene.

Amikor a zaklatás kezdődött, hány éves volt?

Húsz-huszonegy lehettem. A reggel öt órakor történő látogatás után, amikor a rendőrségen "kezelgettek", szobatársaim nagy megdöbbenésére kiküldték őket, és felforgatták a szekrényeket. Este, amikor visszatértem, mindent elmeséltem nekik, az egész napomat. Kiváló társakkal laktam együtt, azonos véleményünk volt a politikáról.

Mi válthatta ki a hatóságból a dühöt?

A mi zenénk a hatvanas évek rock and rollja volt, Budapesten több klubba jártunk, ahol ezt hallgattuk. Veszprémben erre nem volt lehetőség, és csináltunk egy könnyűzenei műsort magnóval az egyetemen. Nagy sikere volt, és ennek hatására behívatott minket a megyei KISZ-titkár. Akkor még nem Szekeres Imre töltötte be ezt a tisztet. "Hát fiúk, ez nagyon jó!" - mondta. "Adunk egy mikrobuszt, és járjátok a megyét. Csak az a kérés, hogy a felkonferáláskor ejtsetek szót a léha, drogos nyugati fiatalságról..." Döbbenten néztünk rá: "Ne hülyéskedj, ebben mi nem vagyunk partnerek." És otthagytuk. Három héttel később jöttek a rendőrök. Azt is a fejemre olvasták, hogy a "nyugati dekadens kultúrát propagálom"...

Tudta, hogy önnel belbiztonsági tisztek foglalkoztak?

Velem mindig rendőrök foglalkoztak, a rendőrségre vittek. Az elhárítás szó el sem hangzott. Fogalmam sem volt a rendőri szervezet felépítéséről.

Ez azért érdekes, mert egy mai budapesti önkormányzati vezető a hetvenes évek elején pontosan tudta, melyik rendőri hivatalba kell bekopognia, hogy jelentést tegyen egy korábbi, emigrált bajtársáról.

Azok már a hetvenes évek voltak. És 1969-ben, amikor egy este telefonon berendeltek, közöltem velük, hogy nem megyek. "Mi az, hogy nem jön! Akkor magáért küldünk!" - üvöltötték a telefonba. "Akkor sem megyek" - mondtam. És azóta semmit nem hallottam felőlük, azt se tudtam, hogy ez a dolog létezik. Meg sem fordult a fejemben, hogy valamilyen "hálózat" részeként tartottak nyilván, hiszen végig rendőrök cseszegettek. Most tudtam meg, hogy van rólam anyag, és ebbe zárásként az van beírva: "Megtagadta a további együttműködést."

Milyen vélemény alakult ki önben a Mécs-bizottságról?

Mérlegelniük kellene, hogy ha egy fiatal nőt szürkületkor valahol a külvárosban három erős fiatalember megerőszakol, akkor a nő "közreműködött-e". Mert esetleg gyorsabban kellett volna futnia vagy hangosabban sikoltoznia. És ezek után oda lehet-e állítani a Rákóczi téri örömlányok mellé, mondván: ez is prostituált, az is prostituált!?

M. P.

Fotó: Griechisch Tamás