Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elektronikus ügyfélszolgálati rendszer készül Hódmezővásárhelyen

Az önkormányzati szervezetek közötti elektronikus adatcserét lehetővé tevő és a lakosságot kiszolgáló integrált informatikai rendszer készül Hódmezővásárhelyen - közölte a település polgármestere pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2005-09-02 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:50.279611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A város az informatikai fejlesztésekre 300 millió forintos vissza nem térintendő támogatást nyert a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program pályázatán, ezt egészíti ki az önkormányzat 42 millió forintos önereje" - mondta Lázár János, a fejlesztésről szóló szerződés aláírását követően.

Az informatikai eszközök szállítására és a szükséges szoftverfejlesztésre kiírt közbeszerzési eljárást az Albacomp Rt. nyerte meg - ismertette a politikus, hozzátéve: a szükséges fejlesztéseket a szerződés értelmében 2007. február 28-ig fejezi be a cég.

A fejlesztések célja, hogy a város lakói előbb vagy utóbb otthonról intézhessék az önkormányzattal kapcsolatos ügyeiket.

Bizonyos pályázati dokumentumok és kérelmek már most is letölthetők az önkormányzat honlapjáról; a beruházás célja e szolgáltatások szélesebb körűvé tétele és továbbfejlesztése - tudatta a polgármester.

Az integrált informatikai rendszer érinti a műszaki-, hatósági ügyintézést, valamint az adó- és szociális ügyek területét is - mondta.

A rendszer lehetővé teszi majd az önkormányzati szervezetek elektronikus ügyiratcseréjét, s elkészül a város digitális közműtérképe is - fűzte hozzá Lázár János.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek