Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A csángó iskoláról tájékozódik a főváros szakbizottsága

A romániai Rekecsinbe tervezett csángó iskola helyzetéről és az árvíz sújtotta erdélyi településeknek adandó segítség módjáról kíván tájékozódni a főváros Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottsága hétfőn kezdődő, egyhetes utazása során - közölte a testület elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-09-02 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:50.584320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tirts Tamás emlékeztetett arra, hogy a főváros korábban tíz millió forintos támogatást helyezett kilátásba, ennek odaítélésére megfelelő szakmai program elfogadását követően kerülhet sor. Közölte, bízik abban, hogy a döntést a közgyűlés még szeptemberben meghozza.

A Béke Királynőjéről elnevezett iskolaközpont céljára Bőjte Csaba ferences szerzetes indított gyűjtést. Felhívásához később több magyarországi önkormányzat csatakozott. A mintegy 500 millió forintra becsült intézmény alapkőletételére májusban került sor.

Bőjte Csaba korábbi tájékoztatása szerint 240 ezer csángó közül ma mintegy 100 ezren beszélnek magyarul Moldáviában. Hatvan olyan falu van Csángóföldön, ahol magyarul beszélnek, ezek közül eddig 12-13 helyiségben sikerült a magyar oktatást valamilyen formában megszervezni.

Tirts Tamás közölte azt is: kezdeményezik, hogy az árvíz sújtotta erdélyi és csángóföldi települések támogatásában a politikai pártok és a helyi önkormányzatok is vegyenek részt.

Elmondta, a szakbizottság látogatása során fel kívánja mérni, milyen fővárosi segítséget tudnának felajánlani a székelyföldi magyar közösségeknek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek