A városvezetés becsapja a kecskemétieket
Kecskemét vezetői becsapják a város nekik kiszolgáltatott lakosságát, hiszen senki sem tudja, hogy a szennyvízhálózat kiépítéséhez mennyi hozzájárulást akar összeszedni az önkormányzat - hangzott el a Fidesz kecskeméti szervezetének pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-09-02 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:51.491127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az emberek be vannak csapva, ki vannak szolgáltatva Szécsi Gábor polgármester mosolypolitikájának" - mondta Szemereyné Pataki Klaudia, a városi szervezet elnökségi tagja. Beszámolt arról, hogy a polgármester már második alkalommal változtatja meg a közgyűlés korábbi döntését a lakossági tiltakozás hatására. Példaként említette a szemétszállítást végző Városgazdasági Kft. privatizációjának leállítását és az Európai Unió támogatásával épülő szennyvízcsatorna-hálózat költségeihez történő lakossági hozzájárulás nagyságát. Kecskemét és három település - Kerekegyháza, Ballószög és Helvécia - közösen nyújtott be pályázatot az Európai Unió környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztését támogató ISPA programjára. Az eredményes pályázat értelmében a négy településen megvalósuló, közel tízmilliárd forint értékű szennyvíz-csatornázási programhoz 5,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek az Európai Uniótól, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forintot biztosít, míg a településeknek a fennmaradó 10 százalékot saját költségvetésükből kell finanszírozniuk. Erről a 10 százalékos önrészről Kecskemét közgyűlése 2005. június 29-én úgy határozott, hogy a lakosoknak kell megfizetni, és 200 ezer forintban határozta meg az egy telekre jutó hozzájárulás összegét.
Augusztus 25-én több mint ötszázan jelentek meg a Kecskeméthez tartozó településrészen, Hetényegyházán, ahol felháborodásukat fejezték ki azért, mert a kétszázezer forintot kellene fizetni telkenként az ISPA pályázat keretében megvalósuló csatorna- és útberuházás önrészeként. A csatornázással kapcsolatos felháborodás hatására csütörtökön, Szécsi Gábor polgármester bejelentette, hogy az érintett háztartásoknak 90 ezer forintot kell fizetni hozzájárulásként és az útstabilizációs programot elválasztják az ISPA támogatásával induló beruházástól.
Nyitray András (Fidesz) országgyűlési képviselő szerint ez az összeg is túlzott, mert a beruházásnak van olyan része, mely a város minden lakóját érinti, tehát nem lehet az új bekötéseket megrendelő lakosokra ráterhelni. Szerinte a tíz százalékos részt a városnak kellene állnia, és bekötésenként az önrész maximum 50.000 forint kellene legyen.
MTI - fideszfrakcio.hu