Ötezer dolláros adomány New Orleans-nak a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettől
Ötezer dollárt utal át a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet amerikai protestáns partnerszervezetének a hurrikán pusztította New Orleans lakóinak megsegítésére - olvasható a karitatív szervezet MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.
Dátum: 2005-09-02 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:52.398623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, az amerikai ökumenikus segélyszervezet részt vesz a helyszíni mentésben New Orleans-ban; a magyar partner szolidaritását kívánja kifejezni az adománnyal.
A két ország ökumenikus segélyszervezete az elmúlt évek során számos alkalommal dolgozott együtt hazai és külföldi humanitárius katasztrófák során - áll a közleményében.
MTI - fideszfrakcio.hu