Szegeden készül a világ leghosszabb paprikafüzére
A világ eddigi leghosszabb paprikafüzérét kezdték el készíteni a szegediek: vasárnap este derül ki, hogy sikerül-e megdönteni a jelenlegi Guinnes-rekordot.
Dátum: 2005-09-02 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:52.695444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A ma még érvényes - és ebben a kategóriában mindeddig egyedüli - rekordot az Egyesült Államokban állították fel 2001-ben, amikor nagyjából huszonegyezer darab paprikából 314 méter hosszú fonatot készítettek. A Tisza parti csúcsdöntők legalább 400 méter hosszú füzért szeretnének készíteni, ehhez 30-40 mázsa korai érésű édes-nemes paprikát szállítottak a környező településekről a belvárosba.
A rekorddöntés persze nem megy egyedül: a szervezők vasárnapig minden nap 10-től 17 óráig várják a helybéliek és a városba látogató turisták segítségét.
uno.hu - fideszfrakcio.hu