Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MSZP-SZDSZ-es közös siker: megszüntetett támogatás

Oktatási szakemberek, pedagógusok, értelmiségiek tiltakoznak az oktatási kormányzat döntése ellen, amellyel néhány privilegizált lap kivételével megszüntette a pedagógiai lapok költségvetési támogatását - ez erről szóló, 124 aláírást tartalmazó állásfoglalást pénteken juttatták el az MTI-nek.


Dátum: 2005-09-02 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:53.311150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A laptámogatás megszüntetése a költségvetési takarékoskodás szűklátókörű és igénytelen módja, amelynek hosszú távú következménye az iskola világában már-már bontakozó szabad szellemi forgalom elsorvasztása - áll tiltakozásukban, amelyet többek között aláírt Andor Mihály szociológus, Arató László, a Magyartanárok Egyesületének vezetője, Horn György pedagógiai vezető, Kojanitz László tankönyvkutató, Sáska Géza oktatáskutató.

Álláspontjuk szerint nem lehet forráshiányra és elvonásra hivatkozni akkor, amikor milliárdos továbbképzések után és milliárdos továbbképzések előtt állnak, mert a jó szakmai lap a legolcsóbb és leghatékonyabb továbbképzési forma. Ráadásul a továbbképzések értékeinek közvetítése, fogyatékosságainak bírálata is dinamikus és szabad szakmai sajtót igényel.

Az oktatási kormányzat a pedagógiai lapok támogatásának megvonásával szakmai és politikai hitelét, közvetve pedig reformjainak sikerét kockáztatja - hangsúlyozzák az aláírók.

"Tiltakozunk a döntés ellen, mert támadás érte a sajtó szabadságát. Egy liberális minisztertől nem azt várnánk, hogy fölszámolásra ítélje, hanem azt, hogy erősítse a szakmai nyilvánosság fórumait. A közoktatás demokratikus működésének, szakmai életének nélkülözhetetlen eleme a szuverén, igényes, sokszínű pedagógiai sajtó, amely közösségi támogatás nélkül éppúgy nem képes működni, ahogy maga az iskola sem" - áll a tiltakozó nyilatkozatban.

Gyarmati Szabó Éva, a Mentor című szaklap főszerkesztője az MTI-nek pénteken elmondta: a tárca a kormányzati megszorító intézkedésekre hivatkozva vonta meg a támogatást. A döntés több mint félszáz pedagógiai szaklapot érint. Mint mondta: a külön, a tárcával szerződésben álló lapok sem kapták meg a nekik járó támogatást.

Hozzátette: azt szeretnék, ha csak e célra forrást különítenének el, amely független lenne a mindenkori szaktárcától. A kérdésről az Országos Köznevelési Tanács szeptemberben tárgyal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek