Kóka-féle kirobbanó siker: állami támogatás elvonása miatt elmaradnak a Koestler-év programjai
Az állami támogatás nagy részének elvonása miatt elmaradnak a Terror Háza Múzeum és partnerszervezetei által tervezett Koestler-év programjai - közölte Tallai Gábor, az intézmény programigazgatója pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján. Három héttel ezelőtt a múzeumot üzemeltető közalapítványt levélben értesítette a támogatás elmaradásáról a kulturális minisztérium - mondta Tallai.
Dátum: 2005-09-02 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:53.640950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A programigazgató leszögezte: a tárca "egyoldalú döntéssel, a költségvetési törvényben rögzített és polgári szerződéssel szabályozott támogatási összeg mintegy ötven százalékos elvonását jelentette be a maradványképzés címén".
Az elvonás mértéke húsz százalékra csökkent válaszlevelük nyomán, de az év eleji tíz százalékos csökkentéssel együtt már harminc százalékra rúg az a mérték, amelyet a kormány a múzeumtól elvont.
"A kialakult helyzet alapjaiban rengeti meg az intézmény működőképességét, másfél héttel ezelőtt ezért lemondtuk a Koestler-év összes programját, az októberre tervezett időszaki kiállításunkat, a nemzetközi konferenciákat és a pályázatokat" - fejtette ki a programigazgató.
Mint mondta, mindezek ellenére október 25-én Budapesten, a múzeumban - külföldi partnereinek és a Terézvárosi Művelődési Közalapítványnak köszönhetően - egynapos tanácskozást rendeznek Arthur Koestler: a diktatúra tanúja címmel.
Tallai Gábor szólt arról is, hogy eredménytelenül fordultak támogatásért az Európai Unió illetékes bizottságához is. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az elkövetkező hetekben döntik el, tesznek-e jogi lépéseket a történtekkel kapcsolatban. Az elvonások miatt háromszáz forinttal kellett jegyárat emelniük, és fel kell mérniük, hogy még milyen megszorító intézkedéseket kell tenniük - közölte Tallai Gábor, megjegyezve: "igenis lehet, hogy elbocsátásokra kerül sor".
Hétfőn lesz száz éve annak, hogy 1905. szeptember 5-én Budapesten megszületett Arthur Koestler író, aki az antikommunizmus legnagyobb, s legjelentősebb szellemi képviselői közé tartozott. A világhírt a Sötétség délben című könyve hozta meg számára 1945-ben.
Az író 1983-ban lett öngyilkos Londonban.
A Terror Háza Múzeum a XX. Századi Intézettel közösen másfél évvel ezelőtt kezdte meg a nemzetközi együttműködés szervezését, hogy idén méltóképpen emlékezzenek meg Arthur Koestler születésének évfordulójáról.
MTI - fideszfrakcio.hu