Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Tolna Megyei Rendőr Szakszervezet az Országgyűléshez fordul

A Tolna Megyei Rendőr Szakszervezet (TMRSZ) a hivatásos és a közalkalmazotti belügyi állomány anyagi megbecsülése érdekében az Országgyűléshez fordul - erről a pénteki küldöttértekezletüket követő sajtótájékoztatón szólt a szakszervezet elnöke Szekszárdon.


Dátum: 2005-09-02 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:54.552821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az Országgyűlés az 1966. évi 43-as törvény elfogadásával már elismerte a hivatásos szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást, de az azzal arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsülést a mai napi halogatta, kollégáink bére az európai uniós fizetéseket meg sem közelíti, azzal köszönő viszonyban sincs - közölte Both László. Hozzátette: kérik, hogy a költségvetés tárgyalásakor ezt vegyék figyelembe a törvényalkotók, és ezt a megbecsülést terjesszék ki a belügyi közalkalmazottakra is.

A TMRSZ a két másik országos érdekvédelmi szervezet, a Független Rendőrszakszervezet, valamint a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete mellett, tőlük függetlenül 2004 augusztusában alakult meg 43 fővel, mára hat megyéből csatlakoztak hozzánk, s megtízszereződött a számunk - mondta a szervezet elnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek