Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush csak"madártávlatból" vette szemügyre a katasztrófa hatását?

A New Orleans-i polgármester szemére vetette pénteken George Bush amerikai elnöknek, hogy csupán a levegőből, elnöki repülőgépéről vette szemügyre a hurrikán sújotta térséget, a katasztrófa hatását, és a szövetségi hatóságok nem érzik a baj súlyosságát. "Fogalmuk sincs arról, mi történik itt" - jelentette ki Ray Nagin helyi idő szerint csütörtök este a WWL helyi rádióadónak adott interjújában, a szövetségi hatóságokra utalva.


Dátum: 2005-09-02 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:20:57.369446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bírálat címzettjei kifejezték együttérzésüket a bajban lévőkkel, de rögtön mentegetőztek azzal, hogy őket is váratlanul érte a Mexikói-öböl térségét hétfőn sújtó katasztrófa súlyossága. Az elnököt sok bírálat érte amiatt, hogy későn és keveset tett a mentés érdekében. Bush szerdán két nappal lerövidítette nyaralását, és útban texasi birtokáról Washingtonba, elnöki gépéről szemügyre vette New Orleans térségét. A bírálatok miatt pedig csütörtökön tervbe vette, hogy pénteken a térségbe látogat.

"Két nappal azután, hogy vége lett ennek a rohadt dolognak, egyszer elrepültek ide tévékamerákkal, AP-tudósítókkal, mindenféle átkozott.... bocsássák meg, hogy ilyeneket mondok, de teljesen ki vagyok akadva...." - mondta a polgármester.

Nagin - mint közölte - beszélt az elnökkel, és elmondta neki: "Hihetetlen nagy bajban vagyunk, és nem kárpótol minket, hogy az Air Force One-nal (elnöki gép) elrepül a terület fölött. Bejártam az egész várost, és nagyon el vagyok keseredve, mert nem tudjuk felmérni, mink maradt. Minden szempontból kevés emberünk van".

Michael Brown, a szövetségi segélynyújtásért felelős hivatal igazgatója az NBC televíziónak adott pénteki interjújában védelmére kelt annak a hatalmas segélyakciónak, amely folyamatban van. "Megértem a polgármester elkeseredettségét, de folyamatosan szállítjuk a segélyt" - mondta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek