Hatalmas robbanás rázta meg New Orleanst
Hatalmas robbanás rázta meg pénteken a hurrikán nyomán nagyrészt víz alá került New Orleanst, az első jelentésekben nincs szó áldozatokról. A detonáció a Mississippi mentén fekvő amerikai nagyváros délnyugati elővárosában következett be; nyomában tűz ütött ki, a lángok csaknem ötven méter magasra csaptak fel, majd sűrű, fekete füstfelhő tört az ég felé.
Dátum: 2005-09-02 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:00.096653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség egyelőre nem tudott felvilágosítást adni a robbanás okáról, illetve arról, hogy mi gyulladt ki. Hírügynökségi jelentések egy vasúti raktárról, illetve ott tárolt vegyi anyagokról szólnak.
A CNN hírtelevízió értesülése szerint égő veszélyes anyagok oltására kiképzett szakemberek tartanak a helyszín felé, hogy megfékezzék a tüzet.
MTI - fideszfrakcio.hu