MTV: a pénzügyi helyzet miatt közjogi méltóságokhoz fordulhat a kuratórium
A Magyar Televízió (MTV) anyagi helyzetének rendezését kérve a három legfőbb közjogi méltósághoz fordulhat a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány - értesült a kuratóriumi elnökség egyik, név nélkül nyilatkozó tagjától pénteken az MTI.
Dátum: 2005-09-02 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:00.409932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlése szerint a cégbíróság július elején szólította fel az MTV Rt. menedzsmentjét, hogy tegyen intézkedéseket a vagyonvesztés megállítására.
Mint a neve mellőzését kérő elnökségi tag elmondta, noha a társaság kiadásai az első félévben jelentősen csökkentek, az állami források apadása miatt saját tőkéje mínusz két és félmilliárd forintra esett.
Ahhoz, hogy a részvénytársaságoktól elvárt minimális szintre emeljék a tőkét, 2,573 milliárdra volna szükség október 6-ig, ennek előteremtése azonban az informátor közlése szerint külső beavatkozás nélkül reménytelennek látszik.
Az MTV első féléves gazdálkodási beszámolójában az MTI információja szerint az olvasható: a helyzet rendezésére az Országgyűlés mint tulajdonos azonnali beavatkozása szükséges.
MTI - fideszfrakcio.hu