Orbán Viktorral kapcsolatban is adott tanácsot Lorin Hillernek
Utoljára Elena Ceausescu lehetett ilyen széles látókörű politikusasszony Romániában: Szatmári Ildikó a transindex.ro szerint "intelligens, jó helyzetfelmérő", valamint "operatív ügyintéző".
Dátum: 2005-09-02 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:01.938982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újabb lehallgatási jegyzőkönyvnek látszó iratok kerültek a transindex.ro romániai magyar nyelvű elektronikus napilap szerkesztőségébe. A beszélgetőtársak ezúttal Lorin és Hiller István. Ezek a jegyzőkönyvek nem párbeszédeket, hanem 2004. július elején folytatott telefonbeszélgetések összefoglalóit tartalmazzák.
A rezümék konkrét ügyekről szólnak, vagyis nem olyan személyes jellegű, többnyire tárgy nélküli évődések átiratai, mint amilyenek a feltételezett, Magyar Bálinttal folytatott beszélgetésekről szóló iratok. Akárcsak a korábbi dokumentumok esetében, a szerkesztőség felhívja a figyelmet: nem biztosak a valószínűleg kiszivárogtatott anyagok hitelességében.
A legtöbb témát érintő anyag egy 2004. június 6-ára keltezett, kétoldalas beszámoló. Amennyiben a dokumentumnak hitelt adhatunk, úgy tűnik, Lorin jelentős mértékben kivette a részét különféle magyarországi ügyek kilobbizásában. A Transindex szerint Lorin "intelligens, jó helyzetfelmérő", valamint "operatív ügyintéző, és jó ösztöne van a másik fél számára kellemes társalgási témák azonosítására".
Az egyik érintett téma a budapesti Madách-sétány rendezési tervével kapcsolatos. Lorin azt mondja, hogy Ara-Kovács Attila (jelenleg diplomata, egykori szabaddemokrata képviselő) kérését tolmácsolja: a kérés az, hogy az esetleges későbbi műemlékké nyilvánítás reményében Hiller járjon közbe egy régi ezüstműves-műhely bontási engedélyének ideiglenes felfüggesztéséért. Lorin azt is kéri a minisztertől, fogadja őket ez ügyben, de a miniszter diplomatikusan nemet mond. A szövegben ez így jelenik meg:
"Ők nagyon kérik, hogy H. fogadja őket, hadd mutassák be a terveket. H. közli, hogy ha találkozót akarnak, akkor a titkárságon kell bejelentkezni, de H. előrebocsátja, hogy hetekre előre foglalt minden napja.
A Transindex megkérdezte Ara-Kovács Attilát, valóban kért-e egy harmadik személy közbenjárását abban, hogy miniszteri audenciát kapjon az említett ügyben. Ara-Kovács a Transindexnek elmondta, valóban volt egy telefonbeszélgetése Szatmári Ildikóval: "A dokumentumból közölt tények lényegében korrektek. Egyik közeli barátom, a budapesti zsidónegyed védelmére alakult Óvás Egylet elnöke szeretett volna találkozni Hiller István akkori művelődésügyi miniszterrel, hogy megvitassák az épp aktuális fejleményeket. Minthogy Szatmári Ildikó akkor a miniszter tanácsadója volt, én pedig ismertem őt, ezért vállalkoztam a közvetítésre." Ara-Kovács helyteleníti a dokumentumok kiszivárogtatását, szerinte ez "egyértelmű hazaárulás".
A közölt részletek alapján Ara-Kovács szerint a kiszivárogtatások sem őrá, sem Szatmári Ildikóra, sem Hiller Istvánra vonatkozólag a legkevésbé sem kompromittálóak. Ezzel Ara-Kovács először ad közvetlen igazolást arra, hogy
Lorin és Szatmári Ildikó valóban ugyanaz a személy
- vonja le a következtetést az internetes lap. Egy másik magyarországi ügyre a jegyzőkönyben "Etyek-dolog"-ként történik utalás. L. (Lorin) ezután gratulál H.-nak az "Etyek-dologhoz". H. nagyon örül és azt gondolja, hogy "ez rendben van". H. elmeséli, hogy készülődik egy másik befektetői csoport is, ami nagyon örvendetes. A célzás arra a bejelentésre vonatkozik, amit tavaly a cannes-i filmfesztiválon tett a miniszter: a Westend-beruházásról ismert TriGránit Rt. tulajdonosa, Demján Sándor Andrew Vajna magyar származású hollywoodi producerrel együtt - az új filmtörvény lehetőségeit kihasználva - nagyszabású stúdióépítésbe kezd a Budapesttől 26 km-re levő, a Zsámbéki-medence szélén fekvő községben.
Az anyagokban érintőlegesen megjelennek határon túli témák is, például Hiller Lorinnál érdeklődik a romániai helyhatósági választásokkal kapcsolatban. Hogy Lorin mit gondol a romániai belpolitikáról, érezhetően fontos Hiller számára, de az, hogy Lorinnak mi az álláspontja a kérdésben, sajna nem derül ki a feltételezett lehallgatási jegyzőkönyvből.
Egy másik beszélgetésrész azzal foglalkozik, hogy
Orbán Viktor
lett annak az Európai Néppárti bizottságnak az elnöke, amelynek az lett volna a feladata, hogy kivizsgálja a demokrácia helyzetét Romániában. A szövegben ezzel kapcsolatban ez áll:
"L. tudomása szerint ez a bizottság nem állt fel, pedig azt is kellett volna vizsgálnia, hogy a nem romániai pártok hogyan avatkoznak be a romániai választásokba - a két forduló között számon lehetne kérni, hogy miért nem működött megfelelően a vizsgálóbizottság. H. helyesel, majd megkérdezi L.-t, hogy hogyan látja az esélyeket. L. bízik abban, hogy minden rendben lesz.
Ugyanebben a dokumentumban Hiller elpanaszolja, hogy nagyon elfoglalt, ezért Marosvásárhelyre sem tudott eljutni. L. szerint Hillerre "nagyobb szükség lesz ősszel, az országos választások idején".
MNO - transindex.ro - fideszfrakcio.hu