Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beszámolók a katasztrófa súlytotta New Orleansból

A Katrina hurrikán New Orleans-i Superdome-ból elszállított túlélőit a menekülés öröme mellett keserűség tölti el azért, amit hátrahagytak és afelett, amit átéltek - olvasható hírügynökségek helyszíni beszámolójában. "Holttestek lebegtek az ajtóm előtt" - mesélte újságíróknak Robert Lewis, aki sok más New Orleans-ihoz hasonlóan hajótörötté vált saját városában. Elmondta, hogyan gázolt a vízben több mint három kilométert, vállán gyermekeivel az elárasztott utcákon, amíg egy helikopter fel nem vette őket.


Dátum: 2005-09-02 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:02.583058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Superdome stadionban helyezték el őket, ahol a teljes kiürítés elrendelésekor húszezren, csütörtökre már harmincezren gyűltek össze, és vártak az elszállításra egyre rosszabb körülmények között. Csütörtök éjszakáig négyezren érkeztek meg az egyik célállomásra, a texasi Houstonba az evakuáláshoz kirendelt buszokon.

Lewis beszámolója szerint a Supredome-ban teljes szervezetlenség, kaotikus állapotok uralkodtak. Egy másik túlélő, Keith Brooks két napig várt a stadionban. "Rosszul bántak velem ott. Mindenkivel rosszul bántak" - mondta. Felidézte, hogy idős, beteg emberekkel nem törődtek. Mint mondta, látta azt is, ahogy egy tizennégy éves lányt megerőszakoltak. A negyven éves férfi azt tervezi, hogy Houstonban telepszik le, mert nem akar már visszatérni a városba, ahol eddigi egész életét töltötte.

A CNN amerikai hírtelevízió riporterének beszámolója szerint a város és a repülőtér között 29 katonai helikopter ingázik. A reptéren összegyűjtött embereket repülőgépekkel akarják elszállítani. A váróteremben a rendkívüli helyzetek hivatalának (FEMA) tábori kórházát elözönlik az orvosi segítségre várók. Sok a súlyos beteg, akiket más kórházakból szállítottak oda. Egy helyen anyák várakoznak újszülöttekkel. Egyikük nem tudja, hol keresse gyermekét, akit elszállítottak intenzív orvosi kezelésre.

Meg nem erősített értesülések szerint a Parish börtönben a rabok átvették az irányítást, és fegyvereket szereztek, habár az épületből kijutni nem tudtak - olvasható szintén a CNN honlapján.

A kongresszusi központból is rendkívül rossz állapotokról, elkeseredett hangulatról számolnak be a riporterek. Több ezren kénytelenek itt az utcán, a járdán tölteni az éjszakát. Bent is sokan szoronganak, a padlót ürülék borítja, a halottakat nincs hová elszállítani, és nincs aki elszállítsa őket. A riporterek nem találtak nemzeti gárdistát, sem rendőrt a helyszínen.

Nyugodtabb a helyzet New Orleanson kívül, így például Biloxiban, amelynek part menti részeit teljesen elsöpörte a hurrikán. Az utcákon nem látni holttesteket, de több napja halott embereket találnak, akiket a vihar otthonukban ért.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek