Romokban hever a híres New Orleans-i állatkert: nyoma veszett a klónozott macskáknak
A Katrina hurrikán romba döntötte a Mississippi partján fekvő Audubon állatkertet is New Orleansban: ismeretlen sorsra jutott több mint kétezer állat, köztük gorillák, bengáli tigrisek és komodói varánuszok - közölte pénteken Bonnban az Európai Állat- és Környezetvédő Egyesület (ETN).
Dátum: 2005-09-02 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42865
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:02.896367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Többségük nagy valószínűséggel elpusztult a szélviharban és árvízben. Az egyesület felszólította a washingtoni kormányt és az amerikai mentőalakulatokat, hogy ne feledkezzenek meg az állatok menekítéséről sem.
Az Audubon állatkert az egyik legszebb volt az Egyesült Államokban. A nemzetközi állat- és környezetvédelem szempontjából az ETN külön jelentőséget tulajdonít két klónozott macska, Madge és Caty sorsának. A géntechnika történetében először a két nőstény, amely ugyanannak az afrikai vadmacskának a klónja, egészséges kölyköket hozott a világra júliusban. A módszert a jövőben a kihalással fenyegetett állatfajok megmentésére akarják használni.
MTI - fideszfrakcio.hu