A Beszláni Anyák Putyinnál
Egy évvel a véres merénylet után a meggyilkolt gyerekek szülei még mindig választ várnak Oroszország elnökétől: miért is kellett gyermeküknek meghalnia. Az állam nem tudja garantálni polgárainak biztonságát, nemcsak Oroszországban, hanem a fejlettebb és gazdagabb országokban sem - ismerte be Putyin orosz elnök a Beszláni Anyák képviselőinek, akikkel három órás beszélgetést folytatott Moszkvában.
Dátum: 2005-09-03 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:06.289425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egy évvel ezelőtti terrorcselekmények 331 áldozatát, illetve a hozzátartozókat képviselő anyák elmondták véleményüket az ügy kezelésével kapcsolatban, s az események tisztázását, a felelősök megbüntetését követelték. Putyin ezt meg is ígérte nekik.
Egyébként éppen pénteken találták meg a beszláni iskolát megszállva tartó terroristák egyik külső segítőjét Ingusétiában, de a fegyveres ellenállást tanúsító férfit a biztonsági erők megölték. Így aztán tőle sem lehet választ kapni még mindig sok nyitott kérdésre.
A biztonsági erők ugyanakkor ismét érzékeny veszteségeket szenvedtek az egyre veszélyesebb tereppé váló Észak-Kaukázusban. A dagesztáni Mahacskalában négy rendőr meghalt, tíz megsebesült, amikor egy bombát robbantottak a kocsijuk mellett. A robbanás után kibontakozott tűzharcban civilek is megsebesültek. A rendőrség hat embert már letartóztatott, de korántsem biztos, hogy ők voltak ez elkövetők.
MR - fideszfrakcio.hu