Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokollá vált New Orleans

Amerikai vezető politikusok vizsgálatot kezdeményeznek, hogy kiderüljön miért késlekedett a kormány a hurrikán utáni intézkedéssel. Az UNICEF szerint rövidesen 400 ezer gyermek válhat hajléktalanná, a segélyszervezetek 350 ezer elpusztult házról tudnak. A Pentagon további egységeket küld az anarchiába süllyedt városba, ahol megközelíti az 50 ezret a katonák létszáma.


Dátum: 2005-09-03 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:07.891742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szenátus kormányzati ügyek bizottságának republikánus és demokrata párti vezetője közös tájékoztatójukon kötelességüknek nevezték feltárni a felkészületlenség okait és azt, hogy miért maradtak el a vihar hatását mérséklő intézkedések. Jesse Jackson az ismert emberi jogi aktivista New Orleans-ban arra utalt: a késlekedésben szerepet játszott, hogy az érintettek többsége szegény, fekete bőrű.

George Bush amerikai elnök négy nappal a katasztrófa után indult a hurrikán és árvíz sújtotta területekre. Gépe először Biloxiban, New Orleanstól nem messze landolt. Bush az utcákon járva tanulmányozta a pusztítás helyszínét, s maga is elégedetlenségét fejezte ki a késlekedés miatt. Mint arról a CNN is beszámolt, az elnök helyi lakosokkal beszélgetett, megpróbálva vigaszt nyújtani a túlélőknek. Bush indulása előtt kijelentette: bár sok ember igen keményen dolgozik, egyelőre kudarcot vallottak a katasztrófa sújtotta New Orleans megsegítésére tett kísérletek.

A Nemzeti Gárda bevette New Orleans-t

Közben egyre több katona és nemzeti gárdista járőrözik New Orleansban. A fegyveres banditák a mentést végző helikopterek mellett a rendfenntartókra is tüzet nyitottak. Az utcákon holttestek hevernek. A katonaság tűzparanccsal rendelkezik: lőhetnek a fosztogatókra. A Pentagon napokon belül több egységet küld a városba, ahol megközelíti az 50 ezret a katonák létszáma.

A városban az erőszak és immár a rettegés, a pánik az úr. A helyi rendőrség bezárkózott a rendőrkapitányságra az anarchiától és a lövöldöző bandáktól való félelmében. Az állam kormányzója, Kathleen Blanco viszont bejelentette, hogy megérkeztek az Irakot is megjárt nemzeti gárdisták Arkansas államból, ők is tűzparancsot kaptak. Az M-16-osok töltve vannak és kibiztosították őket - mondta Blanco asszony.

Több mint 10 ezer halott?

New Orleansban öt napja holttestek úsznak az utcákon, 32 fokos a hőség, tífuszveszély fenyeget. A hadsereg szállítójárművei segítsége kellett ahhoz, hogy célba érjenek az első segélyszállítmányok. A New Orleans-i sportstadionban és a kongresszusi központban összezsúfolódott több tízezer árvízkárosult már napok óta nem jutott friss ivóvízhez és elegendő élelemhez. David Vitter, Louisiana republikánus szenátora kijelentette: becslései szerint az államban 10 ezer fölé emelkedhet a Katrina hurrikán halálos áldozatainak száma - írta a Guardian Unlimited.

Alabamában, a segélymunkások operációs központjában a Guardian úgy értesült: mintegy egymillió ember kényszerült elhagyni otthonát a Katrina hurrikán miatt, s a térségben 350 ezer ház pusztult el.

Nincs meg a kilencedik magyar

Egy olyan magyar állampolgárról nem rendelkezik információval a külügyminisztérium, aki feltehetően New Orleansban tartózkodott a Katrina hurrikán pusztítása idején. A keresett személy két éve tartózkodott a városban, ám családja nem tudja pontosan, hol dolgozik. A Külügyminisztérium összesen 9, a térségben tartózkodó magyar állampolgárról értesült, 8 személyről sikerült szerezni információt.

Egy dühös polgármester

A hurrikán pusztítása 100 milliárdos kárt okozhatott egy amerikai kockázatkezelő társaság becslése alapján. A New Orleans-i polgármester a közszolgálati rádiónak adott interjújában nagyon dühösen a szövetségi kormányt tette felelőssé a kialakult helyzetért. "Sz...tak ránk" - fogalmazott a polgármester. Katonákra, buszokra, élelemre, vízre van szükségünk, csináljanak már valamit, próbálják megoldani ezt az istentelen nagy válságot - mondta Ray Nagin. A polgármester utalt arra is, hogy Bush elnöknek 2001. szeptember 11-e után teljhatalmat adtak a polgárok. "Amerika polgára, tessék most élni ezzel a teljhatalommal" - sürgetett a polgármester.

A városból közben a buszok szállítják el az embereket, egyelőre elsősorban Texasba, de szerte Amerikában családok kínálják fel otthonaikat a hurrikán áldozatainak. Eddig magánadományokból már több mint 20 millió dollár gyűlt össze.

A szegényebb feketék nem tudtak elmenekülni

50 kilométerre a katasztrófa helyszínétől, a kimenekített New Orleans-iakkal azóta megtelt Astrodome fedett baseball-arénában, Houstonban szintén paprikás a hangulat - tudósít a Reuters. Az óriási csarnokba zsúfolt emberek a hatóságokat teszik felelőssé sorsukért. A brit hírügynökségnek az egyik túlélő elmondta: kritikus a New Orleans-i sportcsarnokban rekedtek állapota, a továbbra is több tízezer ember pánikba esett, teljes a káosz.

A Guardian kommentátora határozottan rámutat: megrázó számban fordulnak elő négerek a természeti csapás áldozatai között. Ők azok, akik túl szegények voltak ahhoz, hogy elmeneküljenek - írja a lap. "Az ország egyik legszegényebb államában, ahol a feketék jóval kevesebben vannak, mint a fehérek, és jóval kevesebbet keresnek, ez mindenképpen fölveti a kérdés faji vonatkozásait" - emeli ki a brit lap.

Szakértőket küldene az ENSZ

Az ENSZ krízisközpontot állított fel és fölajánlotta: szakértőket küld a Katrina által sújtott régióba - jelentette ki Elisabeth Byrs, a humanitárius ügyek (OHCA) koordinációs irodájának vezetője. Ugyanez az ENSZ-szervezet koordinálta a délkelet-ázsiai szökőár által sújtott országok megsegítését. A világszervezet tisztviselője jelezte: akár órákon belül a helyszínre tudják küldeni szakértőiket.

Az ENSZ főtitkára nemrég fölajánlotta a világszervezet segítségét, míg az UNICEF szerint legalább 400 ezer gyermek válik hajléktalanná néhány héten belül, de lehet hogy korábban. Damen Personnaz, az UNICEF szóvivője aláhúzta: az Egyesült Államoknak megvannak a pénzügyi eszközei a katasztrófa kezeléséhez, a szervezet szakértői viszont technikai és pszichológiai segítséget nyújthatnak a bajba jutott régióban.

Forrás: MNO összeállítás

Kapcsolódó elemek