Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magyar Államkincstár iratmegsemmisítése ellen tiltakozik a szakember

A Magyar Államkincstár tervezett tömeges iratmegsemmisítése ellen tiltakozott Á. Varga László, a fővárosi levéltár főigazgatója az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) iratmegsemmisítési gyakorlata - egyedi, sehol máshol fel nem lelhető források megsemmisítése - nem egyedi jelenség, hívta fel a figyelmet a szakember.


Dátum: 2005-09-03 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:09.743301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az OSZK-ban történt dokumentum-megsemmisítés miatt a kulturális miniszter júliusban írásbeli megrovásban részesítette a nemzeti bibliotéka főigazgatóját. A tárca szerint a könyvtár vezetése nem járt el kellő gondossággal, amikor elégették a könyvtár gyűjteményének egy részét. (Öt tonnányi, 1867 és 1952 között napvilágot látott kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi kiadványokat semmisítettek meg.)

Á. Varga László arra figyelmeztetett: a Magyar Államkincstár az ország első levéltára, a Magyar Országos Levéltár "hathatós asszisztálása" mellett napokon belül pótolhatatlan értékű forrásegyüttest pusztíthat el. Olyan egyedülálló irathalmaz megsemmisítését tervezik, amely mintegy 2,5 millió - köztük 150 ezer, döntően 1945 és 1988 között Budapesten munkát vállaló - személy közalkalmazotti életpályáját, hivatali karrierjét folyamatában dokumentálja.

Á. Varga László beszámolt arról, hogy a Magyar Országos Levéltár áldását adta az iratok megsemmisítésére. Előzőleg, júliusban arról értesítette 19 megye és a főváros levéltárát, hogy a Magyar Államkincstár kezelésébe került, volt illetmény-számfejtési iratokat "nem tartja maradandó (történeti) értékűnek".

A szakember szerint minden áron biztosítani kell az olyan források biztonságos, hosszú távú megőrzését, azaz levéltárba kerülését, amelyek hely- és társadalomtörténeti segítséget nyújtanak egy-egy életpálya minél teljesebb megismeréséhez.

A megyei, városi, községi intézmények vezetőiről, a helyi kultúrát formáló vezető munkatársakról, a városi színházak vezetőiről és színészeiről, a helyi kórházak (fő)orvosairól, volt (fő)jegyzőkről, továbbá tanácselnökökről és helyetteseikről, a helyi társadalmakban meghatározó szerepű gimnáziumi tanárok dokumentáló forrásokról van szó - tette hozzá.

"Egyetlen lehetőségünk maradt, a nyilvánosság" - fogalmazott a szakember, aki azt írta, hogy az illetmény-számfejtési iratok megmentéséért folyó küzdelem 2002-ig nyúlik vissza.

Á. Varga László, a budapesti levéltár főigazgatója, egyben az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának elnöke reméli: a Magyar Országos Levéltár azonnal visszavonja a selejtezést engedélyező határozatát, az államkincstár elnöke pedig felfüggeszti a megsemmisítést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek