Újabb hétezer katonát vezényel Bush a hurrikán sújtotta térségbe
Hétezer további aktív katonát vezénylenek a következő 72 órában a Katrina hurrikán sújtotta térségbe - jelentette be szombaton George Bush. "A helyzet óráról-órára javul. A feladat nagysága azonban több erőforrást igényel. Amerikában mi nem hagyjuk magunkra állampolgárainkat a szükség órájában" - hangoztatta George Bush heti rádióbeszédében, amelyet a szokásoktól eltérően egyenesben sugároztak a Fehér Házból.
Dátum: 2005-09-03 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:13.359070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai elnök közölte, hogy négyezer katona már a térségben van és további több mint hétezret - köztük tengerészgyalogosokat - a következő 24-72 órában vezényelnek a Mexikói-öböl térségébe az ország különböző támaszpontjairól.
A természeti csapás sújtotta övezetben, már ott van a nemzeti gárda 21 ezer tagja is.
Az amerikai elnök a térségben tett pénteki szemleútja nyomán döntött a katonák kivezényléséről. A szemleút után az elnök tanácskozást folytatott Donald Rumsfeld védelmi, Michael Chertoff belbiztonsági miniszterrel és másokkal, akik a Katrina pusztítása utáni talpra állítás terveit készítik.
Bush péntek este szemleútjáról visszatérve azonnal aláírta a 10,5 milliárd dolláros sürgősségi segélycsomagról szóló törvényt, amelyet aznap hagyott jóvá a kongresszus, és emlékeztetőt adott ki, amelyben arra figyelmeztetve, hogy a Katrina pusztítása károkat okozhat a nemzetgazdaságnak, hivatalosan felhatalmazott a stratégiai olajtartalékok megcsapolására.
MTI - fideszfrakcio.hu