Visszavetik az amerikai gazdaságot a hurrikán okozta károk
Elemzők szerint a Katrina hurrikán okozta károk miatt az Egyesült Államok gazdasági növekedésének üteme 0,5-0,7 százalékponttal lassulhat az idei év harmadik és negyedik negyedében.
Dátum: 2005-09-04 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:14.268686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azonnali hatásként a termelés visszaesése - elsősorban az energetikai ágazatban -, a munkahelyek elvesztése, az elkölthető jövedelmek csökkenése veti vissza a gazdasági növekedést. Hosszabb távon az újjáépítés lendületet adhat a gazdaságnak, de kérdés, hogy ez milyen gyorsan következik be.
Közben a hatóságok feltérképezték az olajkitermelő berendezésekben keletkezett károkat: a jelenlegi állapot szerint 21 olajkitermelő platform süllyedt el a Mexikói öbölben, és 20 olajfúró torony rongálódott meg, illetve süllyedt el a tengerben.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mely kőolajipari társaságokat érintette a legsúlyosabban a vihar, a térségben elsősorban a Royal Dutch/Shell, az Apache Corp. és az Enbridge Inc. folytat intenzív kőolaj kitermelést.
Forrás. FigyelőNet
fideszfrakcio.hu