Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felgyorsult az evakuálás New Orleansban

Kiürítették szombaton New Orleansban a konferenciaközpontot és a Superdome stadiont, amelyet eredetileg menedékhelynek alakítottak át, de amely pokollá változott az odakerült emberek számára. Közel ötvenezer ember várt majdnem egy hétig e két helyen, mire végre mindenkit elszállítottak buszokon és helikoptereken.


Dátum: 2005-09-04 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:14.994557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kiszabadultak éjjelente rájuk törő bandákról, nemi erőszakról, gyilkosságokról számoltak be. A halálos áldozatokról még mindig nincsenek megbízható összesített adatok; egy rendőr elmondta, hogy egyedül a Superdome-ban sebtében kialakított hullaházban száz holttestet látott.

New Orlenasba küldték az amerikai hadsereg egyik elitalakulatának, a 82-es légideszant hadosztálynak három ezer ejtőernyősét is, akik közül az elsők szombaton érkeztek meg.

Rövidesen csatlakozik hozzájuk a tengerészgyalogság 1. és 2. expedíciós hadtestének kétezer embere, valamint 2700 katona a texasi 1. lovashadosztályból. Ezzel az erősítéssel már 50 ezer fölé emelkedik a bevetett katonák száma, akik közül 11 ezer a hivatásos, a többi a nemzeti gárda tagja.

Az Egyesült Államok déli részén működő Marathon Oil Corp. olajtársaság szombaton bejelentette, hogy munkába állt az egyik nagy olajfinomítója, amelyet hurrikán miatt le kellett állítani, s hétfőre teljes kapacitással fog működni mind a hét olajfeldolgozó üzeme. A Chevron és a Conoco két nagy finomítója akkora károkat szenvedett, hogy még nem lehet előre látni, mikor állhatnak ismét munkába.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek