Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai Teológiai Könyvtárak Szövetsége közgyűlést tart Debrecenben

Ökumenikus istentisztelettel a debreceni Református Kollégium oratóriumában vasárnap megkezdődött az Európai Teológiai Könyvtárak Szövetségének (BETH) 34. közgyűlése.


Dátum: 2005-09-04 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:16.872142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gáborjáni Szabó Botond, a tanácskozásnak otthont adó Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár igazgatója az MTI-nek elmondta: a teológiai könyvtárak mellett számos nemzetközileg is elismert, jelentős gyűjteménnyel rendelkező könyvtár is tagja a szövetségnek.

Tájékoztatása szerint a szervezet 1954-ben jött létre, s az elmúlt évtizedekben megerősödött: jelenleg 12 teológiai könyvtári szövetség és 11 neves teológiai könyvtár tagja a BETH-nek.

Gáborjáni Szabó Botond elmondta azt is, hogy a szervezet évenként mindig más országban ülésezik, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a tagkönyvtárak és tagszövetségek minél hathatósabban megismerjék egymás munkáját.

A debreceni kollégiumi nagykönyvtár a múlt év óta nem csupán a magyar Egyházi Könyvtárak Egyesülése révén, hanem önállóan is tagja a szervezetnek - fűzte hozzá.

A szeptember 7-ig tartó nemzetközi teológiai könyvtárosi konferencia résztvevői azon túlmenően, hogy áttekintik a teológiai könyvtárak időszerű feladatait, látogatást tesznek a Hortobágyi Nemzeti Parkban és felkeresik Eger nevezetességeit is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek