Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szita Károly: A kormány ne a városi alkalmazottak bérén spóroljon

Az önkormányzatok nem akarnak iskolákat összevonni, pedagógusokat elbocsátani, ezért kérik a kormányt, hogy a bérfejlesztések fedezetét bocsássák a települések rendelkezésére - fogalmazta meg véleményét az Állami Számvevőszék jelentéseivel alátámasztva a Megyei Jogú Városok Szövetsége.


Dátum: 2005-09-04 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:17.478331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzatok kapják meg a kormánytól a közalkalmazotti béremelés fedezetét - ezt kéri a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke, Kaposvár polgármestere. Szita Károly állítja: 2003. január elsejétől hiányzik ez a támogatás az önkormányzati költségvetésből, ami több mint 250 milliárd forint adósságot jelent a kormány részéről. Számításai szerint a közalkalmazotti bérfejlesztésekhez idén 65 milliárd forintnyi támogatás maradt el a kormánytól.

- Tetézte a bajt, hogy a kabinet csökkentette az önkormányzatok szabadon felhasználható személyi jövedelemadóját is, ebből is zárolt összeget, mintegy 22 milliárd forintot - így Szita Károly.

A szeptember elsejétől érvényes, mintegy 400 ezer dolgozót érintő 4 és fél százalékos bérfejlesztés több mint 18 milliárd forintos újabb többletkiadást jelent az önkormányzatoknak. Szita Károly szerint a kormány ezen keres, mert ennek személyi jövedelemadó tartalma vissza is folyik az államkasszába.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek