Révész Máriusz: Amit Gusztos mond, annak nincs valóságalapja
Amit Gusztos Péter mond, annak nincs valóságalapja, hiszen senki nem beszélt arról, hogy az összes eladott állami vagyont vissza kell államosítani - nyilatkozta az MTI-nek Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az SZDSZ-s ügyvivő szavaira reagálva.
Dátum: 2005-09-04 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:18.065859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz álláspontja az, hogy a költségvetési hiány betömése érdekében nem szabad eladni azokat a vagyontárgyakat, amelyek eladása az emberek mindennapi életének biztonságát veszélyezteti" - mondta. A Fidesz szerint a MÁV-ot, a Volán-társaságot, a kórházakat állami kézben kell tartani.
Mint mondta: "a valódi kérdés az, hogy a MÁV, a repülőtér, a Volán társaságok, a posta az európai gyakorlatnak megfelelően állami kézben maradjanak, vagy pedig kótyavetyélje el az elkövetkező hónapokban az állam?"
- Az SZDSZ pontosan tudja, hogy a magyar társadalomban elenyésző azoknak a száma, akik ebben a kérdésben az SZDSZ álláspontjával értenek egyet - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu