Kontroll alá vennék a privatizációt a választópolgárok
Egyetért a választópolgárok jelentős része azzal, hogy felül kellene vizsgálni a szabálytalan privatizációs ügyeket - állapította meg a Kontroll Csoport megbízásából készült 800 fős, országos, reprezentatív felmérés, amely a nemzeti vagyonnal és a magánosítással szembeni általános lakossági elvárásokat, illetve a kiemelt állami vállalatok privatizációjának kormányzati terveivel kapcsolatos véleményeket vizsgálta.
Dátum: 2005-09-05 07:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:19.331579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választók alapvetően nem privatizációellenesek; 75 százalékuk egyetértett azzal, hogy a megfelelő áron értékesített állami vagyon inkább hasznos, mint káros következményekkel járt az ország számára az elmúlt 15 évben - derült ki a felmérésből. A magyar gazdaság túlprivatizált, azaz a politika túlzott mértékben használja a magánosítás eszközét, és a nemzeti vagyon súlya a kívánatos mérték alá süllyedt - vélték a válaszadók. A megkérdezettek 72 százaléka ellenzi a privatizáció folytatását, 74 százalékuk nem támogatja a Malév és a Budapest Airport Rt. eladását, 72 százalékuk pedig a MÁV értékesítését - mutat rá a felmérés.
Az adatok alapján a választók mindössze tíz százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a privatizációból származó bevételeket a kormány fontos közcélokra fordította. A megkérdezettek 85 százaléka a privatizációs folyamat legfontosabb kockázatának a korrupciót, a nemzeti vagyon áron aluli értékesítését tartja. A választók 69 százaléka egyetért Orbán Viktor Fidesz-elnök azon kijelentésével, hogy felül kell vizsgálni a szabálytalan privatizációs eljárásokat. A támogatók aránya a Fidesz szavazóinak körében 87 százalékos de az MSZP szimpatizánsainak 58 százaléka is a privatizációs folyamat erőteljesebb kontrollja mellett voksolt.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu