Versenyfutás az idővel
Szombaton este Meridian városában munkába állt a Magyar Baptista Szeretetszolgálat háromfős csapata. A magyarok az észak-karolinai Baptista Konvenció logisztikai egységében segítenek, napi 25 ezer adag meleg élelmet osztva a rászorulóknak. A városban még mindig nincs áram és üzemanyag, de vasárnaptól működnek a mobiltelefonok.
Dátum: 2005-09-05 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:20.839744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szombat este a Baptista Konvenció 300 önkéntese egy New Orleans-i padláson rekedt kilencfős családért imádkozott. A szerencsétlenül járt emberek hat nappal a hurrikán után étlen-szomjan várták a mentőket. Csodával határos módon szombat délután egy ideig működni kezdett a mobiltelefonjuk, a segélyhívást az észak-karolinai baptisták meridiani kommunikációs központja fogadta. A család nem tudta áttörni a ház tetőzetét, ezért eddig nem vehették észre őket a mentőhelikopterek. Most már a lakcím alapján keresik őket, a mentőcsapatok versenyt futnak az idővel a 35 fokos melegben - eddig nem derült ki, hogy sikerült-e megmenteni az életüket.
A háromfős magyar csapat szombat estére ért a katasztrófa sújtotta övezetbe. A Birminghamig tartó repülőút során tucatnyian köszönték meg a piros ruhás külföldieknek azt, hogy eljöttek segíteni - a leszálláskor a gép kapitánya és utasai nyílt színi tapssal üdvözölték a csapatot. Birminghamből Meridianba bérelt autóval jutottunk le, az autópályán az utánfutójukban motorcsónakot szállító mentőegységek és a hadsereg kamionjai haladtak délre a katasztrófa sújtotta övezet felé. A benzinkutak zöme zárva volt, amelyiknél pedig még volt üzemanyag, ott többórás sorban állásra, és a korábban elképzelhetetlenül magas árra kellett számítani. A kutaknál komoly rendőri jelenléttel biztosították a fegyelmet és hiába vitt mindenki kannákat is magával, 30 dollárban, tehát fél tanknyi benzinben korlátozták az egy autó számára megvásárolható üzemanyag mennyiségét.
A várost alaposan megtépázta a hurrikán, a szél templomtornyokat és háztetőket tépett le, a villanyhálózatot pedig azóta sem sikerült helyreállítani. Itt nem voltak fosztogatások, de a rendőrség és a katonaság szombat éjszaka is komoly jelenléttel vigyázott arra, hogy ilyesmi ne is fordulhasson elő. A boltok vasárnapig nem nyitottak ki, a lakók (már akik maradtak a városban) élelmiszerkészlete kifogyóban van, hiszen a nagy melegben hamar megromlott az áram nélkül maradt hűtőszekrények tartalma. Nincs pánik, mert az emberek élelmezését megoldották a segélyszervezetek, és mivel nincs áram, az emberek nem látják a televízióban a New Orleansból sugárzott döbbenetes képeket.
Az észak-karolinai baptisták egy magyar fejjel elképzelhetetlen nagyságú professzionális logisztikai egységet üzemeltetnek a város egyik felén. A tizenhárom nagy kamionból és számtalan kisebb teherautóból álló egységnek napi 40 ezer adag meleg étel elkészítésére alkalmas konyhája van, és többek között két zuhanyzóegysége, kisbabaellátó helye, egy kerületnyi térséget ellátni képes áramfejlesztő-központja és víztisztító berendezése is.
Mivel a város vízhálózatának szennyezettségéről nincs információnk, a logisztikai központ átfuttatja a saját szűrőjén a vizet, így garantálva annak tisztaságát. A magyarok az alapanyagok előkészítésében segítenek, a tapasztalatszerzésre azért is van szükség, mert a tervek szerint a Magyar Baptista Szeretetszolgálat a közeljövőben beszerez egy hasonló, csak jóval kisebb (napi 10 ezer adag meleg étel előállítására képes) konyhai egységet, és annak szakszerű üzemeltetését meg kell oldani.
John Gore, a tábor parancsnoka a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: egy váltásban 150 önkéntes dolgozik, a személyzetet 5 naponta cserélik. Az ide érkezőknek nincs szabadidejük, 100 ember állandóan munkában van, a többiek nyolcórás pihenőidejüket töltik. Szombaton 23 005 adag ételt adtak ki, azért csak ennyit, mert a konyha egyik egysége a helyzet normalizálódása után elindult a partvidék felé, hogy a katasztrófa sújtotta övezet középpontjában is megkezdje az emberek élelmezését.
A városban már egy nappal a tragédia után megkezdték a munkát - a csapat már a hurrikán megérkezése előtt elindult a főhadiszállásról, a vihar elvonulását Atlanta városában várták meg, késlekedés nélkül elkezdhették a segítséget. Az országos Baptista Konvenciónak 12 ilyen logisztikai egysége működik a térségben és ezek egyre közelebb és közelebb araszolnak New Orleanshoz és a partvidékhez. Ez az egység várhatóan Biloxi városát és környékét fogja ellátni mihelyst a kamionokkal le tudnak menni a partig. Azt a várost (New Orleansszal ellentétben) telibe kapta a hurrikán, ezért az épületek döntő része összedőlt. Igaz, ott gátszakadás nem volt, ezért a romok nem állnak vízben.
Meridianban a helyi lakosság mellett azokat is ellátják, akik az evakuáció során csak eddig jutottak el, de néhány napja már olyanok is bejelentkeztek, akik hazatérés közben itt fogytak ki az üzemanyagból, vagy a rossz körülmények miatt nem tudtak tovább menni. A kezdeti káosz után sikerült kiépíteni az utánpótlási vonalakat is, az üzemanyagot például a mentőknek és a humanitárius szervezeteknek soron kívül biztosítják. Vasárnaptól működnek a mobiltelefonok is, de az áramszolgáltatás beindításának idejét még nem tudták megmondani. Érdekes adalék, hogy a távolról érkezett önkéntesek munkáját néhány helyi elítélt is segíti - ők kisebb vétségekért kaptak közmunkával kiváltható büntetést.
Időközben a szeretetszolgálat budapesti irodájában szervezik az 5 fős magyar kutató- és mentőegység kiutaztatását, de ennek érkezése még bizonytalan - mondta el a Magyar Nemzet kérdésére Pavelcz László, a szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója. A vízumot kedden ugyan megkapná a csapat, de a helyzet annyira gyorsan változik, hogy elképzelhető, az amerikai mentésirányítás már nem fogja igényelni a magyar segítséget. Gál Dávid, a szeretetszolgálat irodavezetője (aki jelenleg szintén Meridiánban segíti a munkát) elmondta, hogy a két baptista szervezet közötti nemzetközi együttműködés nem egy alkalomra szól: a hurrikánt megelőző héten (és természetesen attól függetlenül) az észak-karolinai baptisták 11 fős csoportja Magyarországon vett részt egy képzésben annak érdekében, hogy egy közös, a világon bárhol bevethető kutató-, mentőcsapatot hozzanak lérte. A mostani tragédia is megerősített minket abban, hogy szükség van egy ilyen egységre - mondta Gál, kifejtve, hogy a magyaroknak ebben van jelentős nemzetközi tapasztalatuk, míg az amerikai testvérszervezetnek igen jelentős logisztikai háttere van. Logikus döntés, hogy a kettőt egyesítve létrehozzunk egy ütőképes csapatot, mondta a magyar humanitárius szakember.
Amennyiben a magyar kutató- és mentőegységnek sikerül a napokban megérkezni a térségbe, itt csatlakozik hozzájuk a nemrég kiképzett észak-karolinai baptisták egy csoportja és a közös egység azonnal bekapcsolódik a mentésbe az amerikai parti őrség irányítása alatt.
Lukács Csaba (Magyar Nemzet) helyszíni riportja Mississippi államból
fideszfrakcio.hu