Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz kiáll az elbocsátott pétfürdői munkások mellett

Az elbocsátott négy üzemi tanácstag kapja vissza munkahelyét, s állítsák vissza a pétfürdői Nitrogénművek Rt.-nél az üzemi tanácsot - követelte Kontur Pál, a Fidesz Munkás- és Alkalmazotti Tagozatának elnöke hétfőn Pétfürdőn.


Dátum: 2005-09-05 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:24.564828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az rt. ugyanis augusztus 30-án rendkívüli felmondással bocsátotta el az üzemi tanács négy tagját azzal az indoklással, hogy egy vállalati munkaügyi vita részleteit az érintettek egy harmadik féllel is közölték. A cég közlése szerint az üzemi tanács öt tagja nem értett egyet az üzemi tanács magatartásával, s lemondott tisztségéről.

Gyapay Zoltán, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón közölte, az őszi parlamenti ülésszakon, az interpellációkon túl, törvénymódosítási javaslatot is benyújt a témában.

A Munka törvénykönyvének 22/a paragrafusa ugyanis véleménye szerint olyan "gumiszöveg", amelynek révén bármely munkavállalót el lehet bocsátani, s ezt csak többéves bírósági tárgyalássorozat tudja érvényteleníteni.

Az MTI szakszervezeti forrásból egyébként úgy tudja: az eset hátterében az áll, hogy a kilenctagú üzemi tanács keresetet nyújtott be a bírósághoz. Ebben elsősorban azt jelölték meg, hogy a nitrogénművek vezetése nem vette figyelembe az üzemi tanács együttdöntési jogát a cég tulajdonát képező művelődési ház, munkásszálló és strand értékesítésekor.

MTI- fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek