Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dorog a jog Bermuda háromszöge?

A dorogi ipari parkot működtető BEADIP Kft. tulajdonosa, Berezvay Balázs nem először adja áldását engedély nélküli építkezéshez. Öt évvel korábban a szomszédos telektulajdonosok engedélye nélkül fektették le a Sanyo gyár szennyvízcsatornáját, melynek peres ügye a mai napig sem zárult le (erről szóló cikk: Hídlap 2005.szeptember 1.). Most az ipari parkban a logisztikai egységet kiszolgáló iparvágány épül engedély nélkül. A vasúti vágány a leányvári vasúti pályáról vezetne a területre.


Dátum: 2005-09-05 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:24.874980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cseh Erzsébet, a MÁV Rt. Pályavasúti Főigazgatóság jogi osztályának illetékese elmondta: kizárólag (részletes műszaki tervekkel alátámasztott) engedélyezési eljárás során kiadott építési engedély alapján kezdhető meg a beruházás. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vasúti közlekedési főosztályán Klein Péter a Hídlap kérdésére azt mondta, hogy a dorogi ipari parkba tervezett iparvágány engedélyezése még folyamatban van, és csak néhány hét múlva tekintik meg a helyszínt egy bejáráson. Az iparvágányhoz azonban már részben megépült a pálya, és amint ezt a leányvári vasúti állomásfőnökségtől megtudtuk, néhány napon belül már a síneket is leszállítják a nagy ütemben épülő iparvágányhoz.

Cseh Erzsébettől azt is megkérdeztük, hogy építési engedély nélkül megkezdhető-e a vasúti iparvágány építése. A jogásznő szerint csak az engedély kiadása után kezdhető meg ilyen beruházás, mert ezáltal kerülhetők el az építési szabálytalanságok. A MÁV egyébként a Közlekedési Felügyelet jóváhagyása után adhat forgalmi engedélyt az új iparvágányhoz.

Berezvay Balázs a Hídlap megkeresésére nem kívánta kommentálni az ügyet.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek