Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács Miklós: Nem helyettesíthető a Máért más fórummal

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) nem helyettesíthető semmilyen más fórummal. Kovács Miklós röviddel az előtt beszélt erről az MTI-nek, hogy a kormányfő meghívására hétfőn délelőtt a Parlamentben egy asztalhoz ült Gyurcsány Ferenc és tíz határon túli magyar szervezet vezetője.


Dátum: 2005-09-05 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:25.740864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha egyszer a magyar miniszterelnök hívott minket, akkor elmegyünk, de azt nagy valószínűséggel (...) a többiek is hangsúlyozni fogják, hogy nem tekintjük ezt a fajta konzultációt a Máért helyettesítőjének" - mondta Kovács Miklós.

Közölte, a határon túli magyarok továbbra is a Máért-et tartják a megfelelő fórumnak az őket érintő kérdések megtárgyalására. "Nincs is más lehetőségünk, hiszen ez az egyetlen olyan forma, ami szerepel a magyar jogrendben" - hívta fel a figyelmet.

Álláspontja szerint mielőbb össze kellene hívni a Máért-et. Megjegyezte ugyanakkor, megérti, hogy "a kormányzatnak nehéz úgy a Máért-et összehívni, hogy nem tud valami kézzelfoghatót felmutatni".

Kovács Miklós szerint ha kiderül, hogy a mai megbeszélés mindössze egy PR-fogás, és a kormány valójában csak "csoportképet akar", akkor az - mint mondta - a tőle mérsékeltebbként elkönyvelt kollégáiból is "éles reakciót válthat ki".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek