Új Bokros-csomag a láthatáron?
Kritikusan ír a Medgyessy-kormány eddigi gazdasági intézkedéseiről a Frankfurter Allgemeine Zeitung című minőségi konzervatív lap hét végi számában Carola Kaps, a német újság budapesti tudósítója.
Dátum: 2002-09-07 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:28.147452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nincs türelmi idő című cikk szerzője is elismeri például, hogy a közalkalmazottak fizetését emelni kellett, vagy hogy a nyugdíjasok juttatást érdemelnek, de a kormányfő szemére veti, hogy az emeléseket elmulasztotta összekötni átfogó strukturális reformmal és munkahelyek megszűntetésével.
Medgyessy bírálatot váltott ki a gyógyszeripar és az energiaágazat részéről is, s a kormány nem volt következetes a közbeszerzési eljárásoknál sem.
Caps szerint a ballépések csalódást okoztak, mert a nagyvállalatok nagy reményeket fűztek a Medgyessy-kormányhoz. Nem jóvátehetetlenek azonban a ballépések, még akkor sem, ha a fiskális politikai egyensúly helyreállítása amiatt, ahogy a közpénzeket kezelték az első száz napban, nem lett könnyebb.
- Nagy gazdaságpolitikai játéktér mindenesetre nem áll a rendelkezésére, figyelmeztetnek egyes szakemberek. A kormánynak vagy van bátorsága egy kemény konszolidálási kurzushoz és megnyirbálja a kiadásokat, vagy pénzügyi és gazdaságpolitikai összeomlás felé tart, ami az államháztartás és a fizetési mérleg emelkedő deficitje mellett a Bokros-csomag új kiadását tehetné szükségessé - írta Kaps.
- A kibillent makrogazdasági egyensúly gyors helyreállítása prioritást élvez Magyarország nemzetközi versenyképessége és a nemzetközi beruházóknak a magyar gazdaság fejlődésébe vetett tartós bizalma szempontjából is - állapította meg a szerző.
MTI-fidesz.hu