Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László egyetemi tanári kinevezéseket adott át

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn 106 egyetemi tanárnak adta át kinevezését a Néprajzi Múzeum aulájában. Az államfő ünnepi beszédében hangsúlyozta, egyetemi tanárságra jutni a legmagasabb elismerés és pozíció, amit egy tudós tanár, egy tanító tudós elérhet.


Dátum: 2005-09-05 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:27.180051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez egyben a legszabadabb pozíciók egyike, amelyet a szellemi autonómia fémjelez, és amelyet a tanítási és a kutatási szabadság alkotmányos joga garantál - tette hozzá.

Kiemelte azt is, az egyetem intézménye eredetileg a tanárok és a diákok együttes szellemi erőfeszítésére épült, amelyet autonómia bástyázott körül. A bolognai egyetem 1088 óta folyamatos működése tanúsítja e "nagyszerű intézmény életképességét", amely mindaddig fennmarad, amíg az egyetem eredeti eszméje érvényesülhet - mondta.

Sólyom László megjegyezte, hogy az elmúlt években az intézményi struktúrák átalakítása állt előtérben. "Köztársasági elnökként ezekbe a vitákba csak szélsőséges szituációkban szólhatok bele, ha az egyetemekre vonatkozó jogszabályok az alkotmányt sértik vagy ha lelkiismeretem politikai vétót parancsol" - fogalmazott az államfő.

Azon véleményének is hangot adott, miszerint arra az egyetemre érdemes járni, ahol igazi professzorok vannak.

A professzor nagy úr, sokszor a kicsinyek, a hallgatók, a tanársegédek sorsának ura - mondta, hozzátéve: "az igazi professzor azonban tudja, nincs nagyobb hozzájárulás fiatal emberek személyiségének alakulásához, mint ha érzik, hogy a tanár tiszteletben tartja emberi méltóságukat".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek