Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Se pénz, se törvény...

Minden idők legbotrányosabb érettségijén és felvételijén vannak túl azok a fiatalok, akik az idei évben kezdik meg tanulmányaikat az egyetemeken és a főiskolákon. Jól tudjuk, ebben az esztendőben a felvételhez nem volt elegendő a kiváló felkészültség, a tehetség, szerencse is kellett a sikerhez - írja közleményében Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője.


Dátum: 2005-09-05 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:21:28.102334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idei tanévben 3000-rel kevesebb hallgató kezdheti meg egyetemi tanulmányait az államilag finanszírozott képzések esetében.

Az Alkotmánybíróság vizsgálja az új felsőoktatási törvényt, amely így nem is léphetett hatályba. Nincs meg tehát a törvényi feltétele az új képzési szerkezet elindításának. Mindez azt is jelenti, hogy azok a diákok, akik ebben a tanévben felvételiznek majd, nem tudhatják, mi változik a felvételi rendszerben, mit tanulnak majd a sikeres felvételit követően, és milyen végzettséget, milyen diplomát kapnak majd felsőfokú tanulmányaik végén.

A 10 000 közpénzből felépítendő kollégiumi férőhely közül egy sem épült fel. Helyette hitelből építkezik a kormány, húsz évre előre elköltve a teljes magyar felsőoktatás fejlesztési forrásait és végletesen eladósítva ezzel az intézményeket.

Az idei tanév úgy kezdődik, hogy az intézmények az utolsó negyedévre eső időarányos működési forrásaik mintegy 40 %-át nem költhetik el a kormány megszorító intézkedései miatt. Ez azt jelenti, hogy a kormány semmibe veszi a Parlament döntését, amely megszavazta ezt az összeget az egyetemek és főiskolák számára.

Az egyetemek és főiskolák kiéheztetése után megkezdődik az intézmények eladósítása. Ez az "utánunk az özönvíz" logikája, amely veszélyezteti az intézmények működését, a hallgatók sikeres tanulmányait.

Budapest, 2005. szeptember 5.

Sió László

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek